50 ÉV FELETTIEK, KÖZMUNKÁSOK, MUNKANÉLKÜLIEK FIGYELEM! SZENZÁCIÓS TÁMOGATÁS JÖN >> HAVI 80 EZER FORINT TÁMOGATÁS!

SZENZÁCIÓS  TÁMOGATÁS JÖN >> 50 év felettiek és a közmunkások, munkanélküliek és pályakezdők is jól járnak!  Bárki bekerülhet! – Nincs olyan 25 év feletti, akit ne tudnánk bevonni a vadiúj programba!

ANNYIRA NINCS MUNKAERŐ, HOGY BÁRKI BEKERÜLHET AZ UNIÓS PROGRAMBA

Újítások történtek az uniós programokban is, ennek köszönhetően 2 éven át szakmát tanulhat és dolgozhat egy álláskereső ,ezalatt pedig 2,2 millió forintot takaríthat meg utána munkáltatója évente. 2018 végéig 10 ezer embert vonnak majd be az EU által támogatott programba.

A közép-magyarországi cégek 10,4 milliárdos támogatásra pályázhatnak, azért, hogy pótolhassák a hiányzó munkaerőt. Jelenleg keresleti piac van,ez azt jelenti, hogy nem az álláskeresők állnak az ajtóban, hanem a munkáltatók keresik őket, kutatnak utánuk. A munkaerőhiány olyan mértékű, szinte bárki bekerülhet az „Út a munkaerőpiacra” néven futó VEKOP-8. 1. 1. programba, akinek nincs munkája.

Szabolcsi Viktor projektmenedzsert, a Pest Megyei Kormányhivatal munkatársa a következőt nyilatkozta: „Nincs olyan 25 év feletti álláskereső, akit ne tudnánk bevonni. Sőt, nem kell álláskeresőnek lennie, mert a munkaerő-közvetítést kérőket is fogadjuk, még a 35 éves háromdiplomásokat is”.
A programba való bevonásnál vannak kiemelt célcsoportok:
– az alacsony iskolai végzettségűek,
– a 25–35 év közötti diplomás pályakezdők,
– a tartósan állást keresők,
– az 50 év felettiek
– a közfoglalkoztatottak, akik a nyílt munkaerőpiacon szeretnének elhelyezkedni.

A támogatottak mintegy felét ők teszik ki majd a projektmenedzser véleménye szerint ilyen átfogó program, amely lefedi az összes hátrányos helyzetű álláskeresői csoportot, nem volt még eddig.

10 ezer fős keretből kerülnek be a programba az elkövetkező 2 év alatt Közép-Magyarországon. Az a fő céljuk, hogy a foglalkoztatottak száma 3 ezer fő legyen, a projektből való kilépés után 6 hónappal. ez az irányszám 4900 fő a projektből kilépés pillanatában, és céljuk az, hogy legalább 1600 alacsony végzettségű jelentkezőt tudjanak valamilyen szakvégzettséghez juttatni.

Az álláskeresőket első körben képzik, azután foglalkoztatják, amitől persze el lehet térni, ha kéz a kézben érkezik a bértámogatásért munkáltató és munkavállaló. Ennél azonban jellemzőbb lesz, amikor támogatott képzéssel kezdődik az együttműködés. Ha például elavult szakképesítéssel rendelkezik valaki, és újra tanulna, annak teljes költségét fizetik. Miközben az álláskereső intenzív módon szakmát tanul, megkapja a közfoglalkoztatási bérnek megfelelő bruttó 79 155 forintos keresetpótló támogatást. Több mint 70 tanfolyam indul majd; képeznek eladót, ívhegesztőt, szakácsot, szobalányt, ápolási asszisztenst, számítógépes adatrögzítőt; választható angolnyelv-tanulás és indítanak képzést munkáltatói igények alapján.

Ezután következhet a 90 napos munkagyakorlat-szerzési támogatás, amivel a jelentkező többször élhet – munkáltatónként csak egyszer –, feltételezve pl., hogy elege lesz a munkahelyéből, és elmegy egy másik vállalkozáshoz dolgozni. Azért lehet ez a programpont különösen népszerű, mert 90 napra 100 százalékos bértámogatást vehet fel a munkáltató, és nem jár továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel. Nincs felső korlát, de mérlegelési jogköre van a foglalkoztatási osztályoknak a támogatás megítélésénél. Adott munkakörben a reális béreket kell figyelembe venni. Egy munkáltató párhuzamosan több 90 napos munkagyakorlat-szerzési támogatást is igénybe vehet.

A hátrányos helyzetűek ezt követően részt vehetnek egy 8 hónapos támogatott foglalkozásban, ahol bérüknek 70 százalékát fizeti az unió, ha utána a cég minimum még 4 hónapig alkalmazza őket saját költségén. A bértámogatásnak itt sincs korlátja. (Hátrányos helyzetűnek számít szinte minden álláskereső, és az is, aki háztartásában gyereket nevel – jegyezte meg Szabolcsi Viktor.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!