ALBÉRLETESEK FIGYELEM! KÖZJEGYZŐI OKIRATRA LESZ SZÜKSÉGETEK A LAKÁSBÉRLÉSHEZ! NEM LESZ OLCSÓ! MUTATJUK A TUDNIVALÓKAT >>>

ALBÉRLETESEK FIGYELEM! KÖZJEGYZŐI OKIRATRA LESZ SZÜKSÉGETEK A LAKÁSBÉRLÉSHEZ! NEM LESZ OLCSÓ! MUTATJUK A TUDNIVALÓKAT >>>

Toldi Judit szerint a közjegyző az okirat megfogalmazásában is segíteni tud, például pontosan körbeírja az ingatlant, a fizetési kötelezettséget, a díjat és a határidőket.

Hangsúlyozta, a szerződésben mindkét fél érdekeit védik, érdemes ezeket a garanciákat is belefoglalni a dokumentumba.

Hozzátette, szerződés nélkül peres eljárás lehet az esetleges követelések teljesítéséből, ami akár évekig is elhúzódhat.

Visszaélnek helyzetükkel a fővárosi főbérlők!

Lassan a pótfelvételizők és a szeptemberi munkakezdők is csatlakoznak a lakhelykeresőkhöz, ha új városban kezdik az őszt – indul az utolsó hajrá az albérletekért.

„Volt, aki az egyetemisták rohama miatt két nap alatt megduplázta a korábban megállapított bérleti díjat” – panaszkodott az M1 Kosár című műsorában a dunakeszi illetőségű Bihari Eszter, aki közel egy éve tartó keresgélés után idén nyáron talált albérletet a fővárosban, ahová a munkája köti. Véleménye szerint a lakástulajdonosok visszaélnek azzal, hogy az új városban elhelyezkedni kívánók nem akarnak napi 3 órát ingázni, vagyis irreális lakhatási feltételeket szabnak.

A lány végül feladta, hogy garzont béreljen, sok esetben ugyanis sem az árat, sem a főbérlők hozzáállást nem találta korrektnek – egyesek azt kérték, ő vágja a füvet; mások azt hallgatták el, hogy a lakásban nincs se mosógép, se szekrények, a fürdésre alkalmatlan kád helyett viszont készséggel biztosítanak lavórt.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint július végén és augusztus elején van a legnagyobb csúcson az albérletpiac – leginkább azért, mert akkor derülnek ki a felvételi ponthatárok, és ilyenkor indul meg az felsőoktatásba felvett, lakást kereső diákok siserehada.

Az eredményt tekintve elmondható, hogy a nyári hónapokban Budapesten egy 140 ezer forintos kiadó lakás átlagos bérleti díja 150 ezerre emelkedett. A vidéki városokban jobb a helyzet: Szegeden és Győrben 90, Debrecenben és Pécsett 80, míg Miskolcon 60 ezer forintért is lehet lakást találni. Forrás : hirado.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!