AUTÓSOK FIGYELEM >>> JÖN A NAGY RENDSZÁMCSERE MAGYARORSZÁGON! ITT NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM ÉS A BELÜGYMINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓJA

AUTÓSOK FIGYELEM >>> JÖN A NAGY RENDSZÁMCSERE MAGYARORSZÁGON! ITT NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM ÉS A BELÜGYMINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓJA

Jön a nagy rendszámcsere Magyarországon!

A rendszámok kiadása nagyon felgyorsult a z új autópiac növekedése, illetve a használtautó-import felfutása miatt. Még van idő elgondolkodni azon, hogy mi követi a három betű, három szám kombináció, mert egyre sürgetőbbé válik a kérdés, ha ennyire pörög az autópiac.

Nagyon visszaesett a rendszámkiadás a válság után, mint tudjuk, egyéb bajaik miatt nemigen vásárolgattak autókat az emberek, próbálták intézni az aktuális hiteleiket. 2008-ban még közel 310 ezer darabot adtak ki, ehhez képest helyett 2009-ben 172 ezer 2010-ben csupán 147 ezer új rendszámot igényeltek.

Részben az újautó-piac fellendülése, részben a használtautó-import felfutásának köszönhetően ez elkezdett szép lassan emelkedni. 2016-ban már jelentősen több, 367,5 ezer rendszám kellett az autósoknak, 2017-ben pedig az első hét hónap adatai szerint már 222,5 ezernél tartottunk. Ha marad az első félévi ütem, akkor várhatóan év végére má 380 ezer körül járnának az új rendszám igények.

A P betűjelű kombinációnál tart jelenleg a központi készlet kiadása, legutóbb már PJK betűjelű rendszámokat szállítottak ki az okmányirodákhoz és a kormányablakokhoz , közölte a Belügyminisztérium, a Napi.hu kérésére.
Nem is kell leadni a rendszámot abban az esetben, ha egy autót ideiglenesen vontak ki forgalomból, az üzemben tartó vagy a tulajdonos kérésére.

Abban az esetben, ha hivatalból kerül sor a jármű ideiglenes forgalomból kivonására, akkor le kell adni a forgalmi engedélyt és a rendszámtáblát is. A közlekedési igazgatási hatóság gondoskodik selejtezésről: az elvétel vagy a leadás napjától számított három év után. A nyilvántartó gondoskodik a megsemmisítésről. Ha viszont ezek után az ügyfél igazolja, hogy nincs akadálya a jármű forgalomba helyezésének, akkor a kérelemére a bevont rendszámtábla egy alkalommal utángyártható ugyanazokkal a karakterekkel – derült ki a Belügyminisztérium válaszából.

Még az is gyorsítja a kiadás folyamatát, hogy nem használják a soron lévő Q betűt, mert az O-hoz nagyon hasonlít és könnyen , megzavarhatja a rendszámfelismerőket.

Körülbelül nyolc év van addig, ha ilyen ütemben haladnak az új rendszám igények, amíg elfogynak a három betű, három számos rendszámok, közel 3 millió adható még így ki, közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

Egyelőre nem látja indokoltnak a kormány, hogy azzal foglalkozzon, mi lesz majd 2025 tájékán, milyen kombináció következzen. Korábban akadt olyan ötlet, ami felvetette a területi jelzéssel ellátott rendszámok kiadásának lehetőségét, de akkor ez eleve halva született ötletnek bizonyult.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!