Elindul a Nok (Nemzeti Otthonteremtési Közösség)

Elindul a Nok (Nemzeti Otthonteremtési Közösség)

Bár a piaci pletykák eddig arról szóltak, nem lesz semmi a Nemzeti Otthonteremtési Közösségből, mert alig akadt jelentkező a konstrukcióra, most bejelentették: elindul Magyarországon az első ilyen közösség, és 2018 első negyedévében az első lakás is gazdára találhat.

Megvan az MNB jóváhagyása

Elfogadta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Central NOK Szervező Zrt. által benyújtott első 180 fős közösség nyilvántartásba vételi kérelmét, ezzel hivatalosan is elindulhat Magyarországon a nemzeti otthonteremtési közösségek működése – közölte a Carion Csoporthoz tartozó társaság.

Az új modellben a tagok közösségekbe szerveződve, jelenleg két választható időtávon (120 vagy 180 hónap) gyűjthetik befizetéseiket, amelyekkel a közösségi megelőlegezéssel a futamidő vége előtt vásárolhatnak új építésű lakást. A szerződések szabadon választható értéke 10 és 40 millió forint között lehet. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy 15 milliós szerződéses érték a maximális állami támogatással egy 19,5 millió forintos új lakás megvásárlását teszi lehetővé.

A NOK-ba belépő tagok a közösség számlájára minden hónapban azonos összeget fizetnek be, amely a teljes futamidő alatt – minden körülmények között – változatlan marad. A tagok az első részlet befizetése mellett azonnal elkezdhetik az előtakarékosságot. Minden egyes befizetésük a közösségük számláján halmozódik és összeadódva biztosítja, hogy negyedévente akár több tag számára is elégséges pénz álljon rendelkezésre a közösségen belüli jogosultságok odaítélésére. Az, hogy az egyes tagok mikor jutnak a teljes összeghez, anegyedévente megtartandó kiválasztási eseményen dől el.

A jogosultságot szerzett tagok 1 éven belül jelölhetik meg a számukra legmegfelelőbb ingatlant, saját elképzeléseiknek megfelelő helyen és méretben.
Az állami támogatás az ingatlan adásvételi szerződés megkötését követően kerül lehívásra a Magyar Államkincstártól, és kerül a teljes összegben átutalásra az ingatlan eladójának.

Az első közösség nyilvántartásba vétele mellett elindult a további közösségek szervezése és várhatóan a jövő év első negyedévében megrendezésre kerül az első kiválasztási esemény is – közölte a Central NOK Zrt.

Az MNB is megszólalt

A CENTRAL NOK Zrt. kérelme alapján az MNB 2017. november 14-én kelt határozatával nyilvántartásba vette az első közösséget, miután a CENTRAL NOK Zrt. a közösség létrejöttéhez szükséges kérelmét a 6 hónapos törvényi határidőn belül benyújtotta az MNB-hez- tájékoztatott a felügyelet megkeresésünkre adott válaszában. Mint kiderült, a nemzeti otthonteremtési közösség (NOK) szervezője tevékenységre vonatkozóan jelenleg nincs újabb engedélyezési eljárás folyamatban az MNB-nél.

A Nemzeti Otthonteremtési Közösség (NOK) lényege 15 pontban

  • legalább 120 tag toborzásával lehet létrehozni egy közösséget,
  • a közösség tagjai a NOK-nál elhelyezett megtakarításaikat kizárólag új lakás vásárlására fordíthatják,
  • a lakás tervezett értékének maximumát előre meg kell határozni, és ehhez igazodik a befizetendő összeg,
  • a közösség 10-15 éven keresztül működik, ezen időszak alatt minden tagnak lakáshoz kell jutnia,
  • ha egy tag nem új lakás vásárlásához (más célra) kívánja felvenni itt elhelyezett pénzét, akkor meg kell várnia a közösség megszűnését,
  • ezen idő alatt egyenletes összegű rendszeres, illetve rendkívüli befizetésekkel is lehet takarékoskodni,
  • bizonyos rendszerességgel megrendezett kiválasztások (licit vagy sorsolás) során dől el, ki mikor jut új lakáshoz a közösség összes tagjának befizetéséből,
  • a licit során az szerepel jobban, aki a lakásértékhez képest nagyobb önerőt tesz be, a sorsoláson pedig a szerencse dönt,
  • a lakáshoz jutás időpontja tehát vagy a többi tag előre nem látható magatartásától, vagy a szerencsétől függ,
  • a tagok tehát lényegében egymást egyfajta kamatmentes kölcsönnel finanszírozzák,
  • a közösség kamatot nem fizet és nem szed, de
  • az állam 30%-os befizetésarányos állami támogatást nyújt a befizetésekre, amelynek maximuma 300 ezer forint évente,
  • az állami támogatás viszont csak a „megbízható szervező” által szervezett közösség tagjainak jár,
  • megbízható szervezonek az a cég minősül, amely legalább 2 éve fogyasztói csoportot működtető cégként adatot szolgáltatott az MNB-nek, és legalább 1000 lakóingatlan adásvételében már közreműködött,
  • az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) védelmét nem élvezi a NOK-nál elhelyezett megtakarítás.

2 hozzászólás

  1. Üdv én kis nyugdijas vagyok felujitast szeretnék elkezdeni ajtó ablak cserét ,fürdőszoba és fűtés korszerűtést hol kell igénylést elkezdeni? Köszönöm

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!