FIGYELEM! ÁPRILISBAN SZÁZEZREK KAPNAK NEM VÁRT PÉNZT VISSZA A BANKSZÁMLÁJUKRA >>>

FIGYELEM! ÁPRILISBAN SZÁZEZREK KAPNAK NEM VÁRT PÉNZT VISSZA A BANKSZÁMLÁJUKRA!

350 ezren örülhetnek annak, hogy a bankok visszautalják a számlájukról jogsértő módon levett pénzt. A vizsgált bankok és takarékszövetkezetek nagy része ugyanis az ügyfeleknek kedvezőtlen módosításokkal, jogsértően vezetett be új díjakat, most ezeket az összegeket fizetik vissza.

A jegybank 2014 tavasza és nyara közt 142 pénzügyi intézménnyel szemben együttesen 1,86 milliárd forint bírságot szabott ki, mert azok jogsértő módon változtattak egyes bankszámláik, kártyáik jutalékait és költségeit. A jogerős pernyertes ítéletek nyomán eddig 636 millió forintnyi tisztességtelenül levont ügyfélpénzt fizettek vissza az intézmények. A már korábban önként teljesített visszatérítésekkel együtt 995 ezer fogyasztónak összesen közel 3,95 milliárd forintot utaltak át. Február-márciusban még több folyamatban lévő bírósági eljárásnak lesz tárgyalása, amelyek le is zárulhatnak.

Fizetőssé tett tranzakciók

A vizsgált bankok, takarékszövetkezetek jó része az ügyfélnek kedvezőtlen szerződésmódosítással jogsértően új díjat vezetett be, „díjmentes, ingyenes, 0 forintos” tranzakciókat tettek fizetőssé. Voltak olyan pénzintézetek, amelyek megváltoztatták a díjszámítás módját, nem szerepeltették a díjmódosításra lehetőséget adó okot ügyfélszerződéseikben vagy nem tájékoztatták időben a fogyasztókat a módosításokról. Az MNB ezért kötelezte annak idején határozatában az egyoldalúan új díjat bevezető vagy azt emelő pénzügyi intézményeket ezek visszafizetésére. A Kúria most azt is egyértelművé tette, hogy az is a díjszámítás megváltoztatásának számít, ha egy pénzügyi intézmény az addigi fix összeg helyett például kedvezőtlenebb százalékos díjszámításra tér át, vagy ha az addig is meglévő százalékos számításnál eltörli az annak addig meglévő maximumösszegét.

Ha neked is jár vissza pénz a bankodtól, akkor azt a számládra fogja utalni a pénzintézet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!