Site icon 24 óra! – Friss hírek

FIGYELEM! FONTOS VÁLTOZÁS A NYUGDÍJAKNÁL!!!! NEM VÁRT PLUSZ PÉNZ ÁLL A HÁZHOZ MÁR A 2018-AS ELSŐ NYUGDÍJJAL! Itt tájékozódhat a részletekről >>>>

FIGYELEM! FONTOS VÁLTOZÁS A NYUGDÍJAKNÁL!!!! NEM VÁRT PLUSZ PÉNZ ÁLL A HÁZHOZ MÁR A 2018-AS ELSŐ NYUGDÍJJAL! Itt tájékozódhat a részletekről >>>>

Magyarországon 2017. január 1-jével 1,6 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak. Ennél magasabb volt idén az infláció, így nyugdíjkorrekcióban részesültek az év végén az arra jogosultak. Emellett még a nyugdíjasok további pluszpénzeket kaptak: idén is kapnak Erzsébet-utalványt, most is 10 ezer forint értékben, akárcsak tavaly, idén először pedig az állam nyugdíjprémiumot is fizetett. Egy átlagos nyugdíjas így az év végén több mint 30 ezer forint pluszt kapott.

Természetesen lesz nyugdíjemelés jövőre is azaz 2018, januártól, a decemberihez képest 3, illetve 3,8 százalékkal nőnek a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások. Attól függ az emelés mértéke, hogy a járandóságot 2017-ben, vagy annál korábban állapították-e meg. Egy 113 ezer forintos öregségi nyugdíj ennek megfelelően 4325 vagy 3390 forinttal fog emelkedni.

Az idén annak érdekében is lépések történtek, hogy minél több nyugdíjast vonjanak be újra a munka világába. Nyár óta már van lehetőség a nyugdíjas szövetkezetek létrehozására.

Ezeknek a szövetkezeteknek az a lényege, hogy a rajtuk keresztül szerzett jövedelem után sem egészségügyi, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetni, csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót, és a nyugdíjukat is megtarthatják az így munkát vállaló nyugdíjasok.
A nyugdíjhelyzet továbbra is aggasztó abból a szempontból, hogy nagyon kevesen tesznek félre plusz pénzt a nyugdíjas éveikre. Ez annak ellenére történik, hogy arra számít a magyar lakosság 92 százaléka, hogy csökkeni fog az életszínvonala a nyugdíjba vonulását követően. A nagy kérdés viszont még mindig még mindig megválaszolatlan , az, hogy hogyan lehet majd a jövőben fenntartani a nyugdíjrendszert,.

AdminP

Exit mobile version