Figyelem >>> Nem csak a nyugdíjasok kapnak Erzsébet utalványt Húsvétra!

Friss hír! – Kérlek osszátok meg!

Figyelem >>> Nem csak a nyugdíjasok kapnak Erzsébet utalványt Húsvétra!

Az Idősek Tanácsa azt javasolja a kormánynak, hogy a közelgő ünnepek előtt ismét tízezer forintos Erzsébet-utalványt kapjanak a nyugdíjasok – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára kedden Budapesten, a tanács ülése utáni sajtótájékoztatón.

Novák Katalin – aki a tanács alelnöke is – közölte, azért indítványozzák az újabb utalványok kiosztását, mert szeretnék, ha minden magyar, így a nyugdíjasok is részesülhetnének a növekvő gazdasági eredményekből. Az államtitkár arról beszélt, hogy a gazdasági teljesítmény, az export, a bérek és a foglalkoztatottság növekedése jellemzi az országot.

Emelkedő pályára állt az ország gazdasága, a GDP-növekedés már kitartóan négy százalék feletti, az export pedig tavaly 8,4 százalékkal emelkedett, ami az elmúlt hat év legjobb eredménye. A munkaerőpiacon is pozitív tendenciákat látni, a munkanélküliség négy százalék alá csökkent, mindenki tud dolgozni, aki akar, és nőnek a bérek is – sorolta Novák Katalin.

Azt szeretnék, ha a gazdasági eredmények hasznát a nyugdíjasok is élveznék, ezért is kaptak tavaly kiegészítő nyugdíjemelést és nyugdíjprémiumot, valamint már két karácsony előtt tízezer forintos Erzsébet-utalványt – emelte ki az államtitkár. Hozzátette, bíznak benne, hogy a kormány támogatja majd a tanács javaslatát, és ismét kaphatnak utalványt a nyugdíjasok erről itt írtunk korábban.

NEKIK FOG JÁRNI :

öregségi nyugdíjat,
özvegyi nyugdíjat,
szülői nyugdíjat,
árvaellátást,
baleseti hozzátartozói nyugellátást,
mezőgazdasági szövetkezeti öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékot,
mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékát,
korhatár előtti ellátást,
szolgálati járandóságot,
átmeneti bányászjáradékot,
táncművészeti életjáradékot,
rokkantsági ellátást,
rehabilitációs ellátást,
baleseti járadékot,
rokkantsági járadékot,
bányászok egészségkárosodási járadékát,
fogyatékossági támogatást,
vakok személyi járadékát,
a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított ellátást,
polgármesterek közszolgálati járadékát,
a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti kiegészítő rokkantsági támogatást,
a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti kiegészítő hozzátartozói támogatást,
a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti árvák kiegészítő támogatását,
kormányrendelet alapján a nyugdíjtörvényben foglaltak szerint emelendő, az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedésekkel vagy semmissé nyilvánított elítéléssel összefüggésben járó emelést vagy
nemzeti helytállásért elnevezésű pótlékot,

3 hozzászólás

  1. Akiknek gyereke van.Mért nem kapnak utalványt?Minden ünnepek ellöt.Minden család kaphatna.Vmi pluszt az államtól.
    Én soha nem kaptam semmit pluszt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!