Fokozott ellenőrzés az utakon – Most zajlik a Biztonság Hete több megyében is !

Fokozott ellenőrzés az utakon – Most zajlik a Biztonság Hete több megyében is !

Rémálom: ennyien haltak meg már idén a magyar utakon

2017. január és június között 377-en haltak meg az utakon Magyarországon, mely tízzel több, mint tavaly. Most zajlik a Biztonság Hete, melyet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) és az Országos Rendőr-főkapitányság(ORFK) Országos Balesetmegelőzési Bizottságának közös kezdeményezése.

Szeptember 18. és 22. között zajlik az idén először megrendezett Biztonság Hete, melynek keretein belül Budapest 5 kerületében, valamint Pest Megye hat városában találkozhatnak a helyi általános iskolás diákok és tanáraik rendőrökkel, vöröskeresztesekkel, biztosítási szakemberekkel és katasztrófavédelmisekkel, akik látványos bemutatók segítségével hívják fel a diákok figyelmét a balesetek veszélyleire.

A hét aktualitását a szeptember 20-i gyermekek világnapja, illetve a szintén aznap megrendezett biztosítási világnap adja, továbbá fontos még kiemelni, hogy szeptember 21-én rendezik az EDWARD Napot, mely az Európai Nap Közúti Áldozatok Nélkül kezdeményezés napja.

A Biztonság Hete egy nagyon jó kezdeményezés

-osztotta meg gondolatait Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár a Biztonság  Hete alkalmából szervezett sajtótájékoztatón, ahol az ORFK és a Katasztrófavédelem képviselői is egyetértettek abban, hogy szívesen csatlakoztak a MABISZ-hoz a kezdeményezés életre hívásában.

Általános iskolásokkal könnyebb dolgunk van, középiskolásokhoz már másképp kell viszonyulni, az egyetemistákkal kapcsolatban pedig van még dolgunk, hogy kitaláljuk, hozzájuk miképpen kell szólni

– osztotta meg érzéseit a programmal kapcsolatban Kiss Csaba rendőr alezredes, miután levetítették a programmal kapcsolatos bemutató filmeket, melyeken leginkább gyerekek kisgyerekek szerepeltek.

Idén már 377-en vesztették életüket közlekedési balesetben hazánkban, ami eltörpül amellett, hogy évente háztartási balesetben közel háromszor annyian halnak meg, mint az utakon.

Az állam egyébként minden 3 és 18 év közötti gyermekre köt baleset biztosítást, az idei biztosított szám 1,5 millió körül alakul. A leggyakoribb káresemény a csonttörés vagy csontrepedés, a bejelntések 85 százaléka emiatt érkezik, napi 30 balesetet jelentenek be szüleik az állami biztosítás keretein belül. Az üzleti biztosítók sok fajta baleset-biztosítást árulnak, éves díjuk 600 és 12 ezer forint között változik, természetesen szolgáltatástól és szolgáltatótól függően.

Érdekes, hogy a MABISZ adatai szerint 2016-ban 638 098-an rendelkeztek baleset biztosítással Magyarországon, 18,5 milliárd forint biztosítási díjat fizettek be, ám a kárkifizetések minösszen 4,6 milliárd forintot tettek ki.forrás cikk:penzcentrum.hu

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!