FRISS BEJELENTÉS >>> HÚSVÉTI ERZSÉBET UTALVÁNY NYUGDÍJASOKNAK!

FRISS BEJELENTÉS >>> HÚSVÉTI ERZSÉBET UTALVÁNY NYUGDÍJASOKNAK!

Kiszivárgott: jöhet az újabb Erzsébet-utalvány a nyugdíjasoknak!

Nyugdíjas körökből származó információk alapján azt írja a Népszava, hogy a választás előtt még kioszt egy kör Erzsébet-utalványt a kormány.Nyugdíjas körökből származó információink szerint még húsvét előtt újabb ajándékot kaphatnak az idősek.

Ami mindenképpen gyanús, hogy keddre már össze is lett hívva az idősek Tanácsa, amiről érdmes tudni, hogy igen ritkán üléseznek, így ennek biztosan valami különleges és nagyon fontos oka van! Mi több erre az ülésre még maga a miniszterelnök, Orbán Viktor is elmegy!

A utóbbi évek alatt azt szokhattuk meg, hogy Orbán Viktor elmegy az Idősek Tanácsának ülésére, akkor valamilyen nagy bejelentés következik!

Íme, amiket ezeken az üléseken jelentett be : “2016 novemberének végén a tanács ülésén jelentette be, hogy az inflációs tervekben szereplő 0,9 százalékos nyugdíjemeléssel szemben 1,6 százalékos következő évi emelésről döntöttek. Hogy miért pont ezt a mértéket találták ki, azóta sem derült ki pontosan. Ráadásként ekkor jelentette be azt is, hogy karácsonyra minden nyugdíjas kap 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt. 2017 októberében már meg sem lepődött senki, amikor ismét bejelenteni érkezett a miniszterelnök az Idősek Tanácsának ülésére. Ekkor azt tudhattuk meg, hogy először fizetnek nyugdíjprémiumot.

HA TÉNYLEG JÖN A HÚSVÉTI ERZSÉBET UTALVÁNY, AKKOR ŐK FOGJÁK MEGKAPNI :

Itt a lista:

A 10 ezer forint értékű utalványt azoknak biztosítják, akik 2017 novemberében vagy decemberében az alábbi ellátásokat kapták:

1. öregségi nyugdíjat,

2. özvegyi nyugdíjat,

3. szülői nyugdíjat,

4. árvaellátást,

5. baleseti hozzátartozói nyugellátást,

6. mezőgazdasági szövetkezeti öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékot,

7. mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékát,

8. korhatár előtti ellátást,

9. szolgálati járandóságot,

10. átmeneti bányászjáradékot,

11. táncművészeti életjáradékot,

12. rokkantsági ellátást,

13. rehabilitációs ellátást,

14. baleseti járadékot,

15. rokkantsági járadékot,

16. bányászok egészségkárosodási járadékát,

17. fogyatékossági támogatást,

18. vakok személyi járadékát,

19. a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján

folyósított ellátást,

20. polgármesterek közszolgálati járadékát,

21. a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti kiegészítő rokkantsági támogatást,

22. a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos

állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti kiegészítő hozzátartozói támogatást,

23. a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti árvák kiegészítő támogatását,

24. kormányrendelet alapján a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 62. §-ában

foglaltak szerint emelendő, az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedésekkel vagy semmissé

nyilvánított elítéléssel összefüggésben járó emelést vagy

25. nemzeti helytállásért elnevezésű pótlékot.

2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!