Havi 55 ezer forintos támogatás jár ha albérletbe laksz ! Mutatjuk hogyan és mikortól igényelhető!

Havi 55 ezer forintos támogatás jár ha albérletbe laksz ! Mutatjuk hogyan és mikortól igényelhető!

Ezt az újfajta támogatást 2017. január 1-jén vezették be, jelenleg is nagy összegű támogatás, de 2018. január 1-től már havonta 55 ezer forint feletti összeget kaphatunk albérleti költségekre!

Ezt a támogatást a munkahely teljesen adómentesen adhatja dolgozójának albérleti költségekre, így mindenki jól jár, Te pénzt kapsz, a  cég pedig adómentesen adhat! A támogatást 5 évig lehet igénybe venni, így már most sejthető, hogy igen komoly összegről van szó, amit támogatás gyanánt fel lehet venni albérletre!

De nézzük meg a pontos összegeket 2017-re >>>

A foglalkoztatás első 24 hónapjában (két évében) a bruttó minimálbér 40 százaléka lehet, tehát jelenleg havi 51 ezer forint.

A foglalkoztatás második 24 hónapjában (harmadik és negyedik évében) a minimálbér 25 százaléka adható, ez most 31 875 forint,

a foglalkoztatás első 48 hónapját követő 12 hónapban (ötödik évben) a minimálbér 15 százalékát adhatja a munkáltató, ami most 19 125 forint.

 

És nézzük meg 2018-ra #>>>>

A foglalkoztatás kezdetétől 2017 2018
1. év 51000 55200
2. év 51000 55200
3. év 31875 34500
4. év 31875 34500
5. év 19125 20700

Azért néhány feltételnek is meg kell felelni :   – határozatlan idejű munkaszerződés – legalább heti 36 órás munkaviszony – a munkavállaló állandó lakhelye és a munkavégzés helye között legalább 60 kilométer legyen a távolság, vagy a napi ingázás (oda-vissza) tömegközlekedéssel legalább 3 órát vegyen igénybe. – ne legyen tulajdonosi vagy haszonélvezeti joga olyan ingatlanon, amely az előbb említett távolságon belül van (60 km a munkavégzés helyétől).

ÖSSZEGEZVE >> Az albérlet támogatás (albérlet cafeteria más néven) január 1. óta igényelhető a fent említett feltételekkel! Jelenleg az 1 havi maximális összeg 51 ezer forint, jövő januártól a maximális összeg már havi 55 ezer forint!

A lakhatási támogatáshoz az alábbi feltételeknek kell megfelelnie az igénylőnek:

  • legalább egy hónapja álláskeresőként legyen nyilvántartva (kivéve a pályakezdők, a közfoglalkoztatást követően álláskeresőként nyilvántartottak, valamint a csoportos létszámleépítéssel érintettek célcsoportját, akik esetében nem kell vizsgálni az egy hónapos nyilvántartott időtartamot),
  • legalább 6 hónapra szóló, heti legalább 20 órás munkaidejű munkaviszonyt létesítsen, és a lakóhely és a munkavégzés helye között legalább 100 km távolság legyen, vagy a két hely között a tömegközlekedéssel utazás meghaladná a napi 5 órát (várakozási időt és átszállást is beleértve),
  • ne rendelkezzen lakóingatlannal a fentebb említett 100 km-en vagy 5 órás utazási időn belül,
  • más foglalkoztatóval létesítsen munkaviszonyt, mint akivel utoljára munkaviszonyban állt (kivéve a pályakezdőket, értelemszerűen) vagy ugyanannál a munkáltatónál más legyen a munkavégzés helye, mint előzőleg,
  • bérleti szerződéssel lakjon a munkavégzés helyén vagy ahhoz közel,
  • ne részesüljön más lakhatási és közüzemi támogatásban.

További feltétel, hogy az igénylő rendelkezzen bankszámlával, amelyről a bérleti díjat tudja kiegyenlíteni, valamint rendelkezzen érvényes munkaszerződéssel, amely egyértelműen tartalmazza a munkavégzés helyét

A támogatásban részesülőknek érvényes bérleti szerződéssel kell igazolniuk bérleti jogviszonyuk fennállását, amelyre a támogatást kapják.

Amennyiben nem egy önálló lakás vagy ház, csupán egy szoba bérléséhez szeretne az álláskereső támogatást igényelni, a támogatás maximális összegének 70%-a szolgálhat a szobabérlési támogatás legmagasabb összegéül.

A korábbi másfél év helyett ma már csak egy évre igényelhető a lakhatási támogatás. Ennek újraigényléshez az egyéves támogatás lejártát követő 24 hónapnak kell eltelnie. A támogatás lehetséges legkorábbi kezdőnapja az az időpont lehet, amikor a bérlői jogviszony és az új munkaviszony együttesen fennáll. A támogatásra való jogosultságról a kormányhivatal ügyintézője mérlegelési jogkörében dönt.

3 hozzászólás

  1. de miért csak annak jár akinek 100 km-re van a munkahelye meg a lakása
    még ha csak 15 km-re is van a lakás a munkahelytől és napi 2-3 órahosszát utazik annak is ugyanúgy kell fizetni az albérletet meg a rezsit és várna kell a buszra mint akinek XXXX km re van 👿 👿 ❗ 😡 😥

  2. Kitől lehet igényelni a munkáltatótól vagy az államtól?

  3. És akinek egyáltalán nincs állandó lakcíme illetve hivatalos lakhatási lehetősége (hajléktalan)? Rokonoknál, barátoknál ismerősöknél húzza meg magát, hogy valamennyire kipihenve, tisztálkodva, munkára alkalmas állapotban tudjon megjelenni a tisztességes bejelentett munkahelyén. Szeretne végre valahol lakásban lakni és rengeteget számítana neki ez a támogatás, mivel a csillagos egekig szökött albérleti díjakat nem könnyű fizetni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!