ÍGY VESZIK EL A CSALÁDI PÓTLÉKOT >>> Hiába fenyítik a szegényeket, attól még nem járnak többen iskolába

ÍGY VESZIK EL A CSALÁDI PÓTLÉKOT >>> Hiába fenyítik a szegényeket, attól még nem járnak többen iskolába

Hiába a fenyegetés, hogyha hiányzik a gyerek az iskolából, megvonják a családi pótlékot, egyre több diák mulaszt ötven óránál többet. A nagyobbaknál is csak azért javulnak a statisztikák, mert 16 év felett már nem kell iskolába járni. Sok családban tanulás helyett dolgozni viszik a gyerekeket, az iskolák pedig inkább kitennék a problémás diákokat. szegények családi pótlék

A kormány 2010-ben foglalta törvénybe, hogy ha egy tanköteles gyereknek ötvennél több igazolatlan órája van, meg kell vonni a szülőktől a családi pótlékot, a gyereket pedig automatikusan védelembe kell venni. Azt remélték, hogy ezzel majd sikerül megregulázni az iskolakerülő diákokat és szüleiket.

Az intézkedés első pillantásra eredményesnek tűnik, hiszen 2011 óta évi 29 ezerről 13 ezer alá esett azoknak a diákoknak a száma, akikkel szemben alkalmazni kellett a szankciót. Azonban a Magyar Nemzet nemrég iskolatípusokra lebontva is kikérte az adatokat az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi), amiből kiderült, hogy az általános iskolásoknál közel sem ilyen jó a helyzet. A 2012/2013-as tanévben 5165, a 2013/2014-esben 5659, a 2014/2015-ösben pedig már 5920 általános iskolás gyerek volt érintett, főleg hatodikosok és hetedikesek. A középiskolákban valóban csökkent a mulasztók száma, de az Abcúgnak nyilatkozó szakértők szerint ez azért van, mert amióta 16 éves korra szállították le a tankötelezettséget, a problémás gyerekek egyszerűen kihullanak az iskolából.

Pedig a kormány 2012-ben még szigorított is a szabályokon. Addig a felfüggesztés ideje alatt külön számlán gyűjtötték a pénzt, amihez hozzáférhettek a szülők, ha a gyerek visszatért az iskolapadba. Azóta viszont a kieső összeg utólag sem jár. Ráadásul 30 igazolatlan óra után szabálysértési bírságot is kiszabnak, a szülőt pedig három hónapra kizárják a közmunkából, amivel az aktív korúak ellátására való jogosultságát is elveszíti.

Az intézkedés idén január óta az óvodásokra is vonatkozik: tizenegy igazolatlan nap már szabálysértésnek számít, húsz nap után pedig megvonják a családi pótlékot. A Magyar Nemzet szerint hónapról hónapra egyre több esetben kezdeményezik a támogatás megvonását óvodai mulasztás miatt. Januárban még csak 30 ilyen eset volt, májusban pedig már 113.

A büntetés főleg Borsod, Szabolcs és Hajdú-Bihar megyei, amúgy is szegénységben élő családokat érint, akiknél a támogatás megvonása jelentős kiesésnek számít. De ha ez tényleg így van, miért nincs a szankciónak visszatartó ereje?

Én is közmunkás vagyok, te is az leszel

“Nálunk két okból szokott kigyűlni az ötven igazolatlan óra. Egyrészt azért, mert a gyerek rossz társaságba keveredik, esetleg kábítószerezni kezd, ami bármilyen helyzetű családnál előfordulhat. Másrészt pedig a család rossz szociális helyzete miatt. Utóbbiból van a legtöbb” – írta le a helyzetet az Abcúgnak egy pécsi iskolai szociális munkás, aki kérte, hogy ne említsük a nevét.

„A 13-14 éves gyerekeket gyakran elviszik a szülők napszámba dolgozni, diót, makkot, gesztenyét szedni. Ilyenkor próbáljuk rávenni a szülőket, hogy mérlegeljék: amit megkeresnek a napszámmal, azt elbukják a családi pótlékkal. Van, amikor figyelembe veszik a tanácsot, és a 49. után egyetlen órát sem mulaszt a gyerek, de sokszor ez is hatástalan” – mondta. Egy Szabolcs megyei gyermekjóléti szolgálat vezetője szerint sok kamasz azért marad otthon, hogy vigyázzon a kisebb testvéreire, amíg a szülők közmunkán vannak vagy napszámban dolgoznak. Márpedig ha szükség van rá a családfenntartásban, az fontosabb a tanulásnál. Van, amikor egy gyerek annyira hozzászokik az otthoni napirendjéhez, hogy képtelenség visszaszoktatni az iskolába.

„Főleg ősszel van gond, nemcsak a dió- és a gesztenyeszezon miatt, hanem azért is, mert a beiskolázás megterhelő a családoknak, főleg ahol nincs munkából származó jövedelem. Hiába van ingyen a tankönyv, a tornaruhát, cipőt, füzetet, ceruzát és a többit nehéz beszerezni” – mondta a pécsi szociális munkás. “Nehéz őket visszahozni a nyári szünetről”.

A szabály szerint az első igazolatlan hiányzásnál az iskola köteles értesíteni a szülőt, a tizedéknél és a harmincadiknál pedig a kormányhivatalt és a gyermekjóléti szolgálatot is. A családgondozónak ilyenkor pontosan fel kell térképeznie a család működését, a szokásokat, és ki kell derítenie, miért nem jár iskolába a gyerek. Takács Imre, a Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgáltatok Országos Egyesületének elnöke szerint sokszor az derül ki, hogy a szegénységben élő családoknál nincs értéke a tanulásnak, a szülő sem tudja motiválni a gyereket. “Én is közmunkás vagyok, te is az leszel” – jellemezte az általános hozzáállást.

Az iskola inkább kipasszolja a gyereket

Takács szerint az emberek hajlamosak csak a szülők nyakába varrni a felelősséget, pedig az iskola is legalább ugyanannyira hibás, ráadásul sokszor inkább azon dolgozik, hogy megszabaduljon a problémás diákoktól. Takács mellett a már idézett Szabolcs megyei gyerekjólétis vezető is megerősítette, hogy a tanárok gyakran arra kérik a szülőket, vegyék a gyereküket magántanulói státuszba, így a családi pótlék is megmarad, és az iskolának sem kell tovább bajlódnia vele. Csakhogy így éppen a gyerek jár rosszul, akinek ezzel kőbe vésik a lemaradását.

„Óriási csatáink vannak az igazgatókkal. A tanárok szempontjából mindig a szülő és a gyerek a hibás, sosem halljuk, hogy az osztályfőnök is tehetett volna valamit, nem partnerek ebben, inkább kipasszolják a problémát” – mondta a szintén neve elhallgatását kérő Szabolcs megyei vezető.

Takács is úgy látja, hogy a tanárok negatívan állnak a problémás gyerekekhez. “Előfordul, hogy arra kérem az osztályfőnököt, emelje ki legalább a gyereknek egy jó tulajdonságát, de egyet sem tud mondani. Pedig tudjuk, hogy ezekre kellene építeni, fejleszteni, de a pedagógusoknak fogalmuk sincs, hogyan kell átformálni egy ilyen gyereket, mert senki sem tanította meg nekik”. Szerinte a büntetés helyett az lenne a megoldás, ha feltárnák, miben tehetséges a gyerek, és abban szerezne sikerélményt. Ehelyett a tanárok gyakran elintézik annyival, hogy “olyan leszel, mint az apád”, ami nem meglepő, hiszen gyakran ők maguk is kiégettek, és nincs is körülöttük megfelelő segédszemélyzet.

„A szegénykultúrában felnövő gyerekek hiperérzékenyek, elég egy rossz pillantás vagy mondat, azonnal agresszívvá válnak. Ezért igyekszünk bevonni őket különböző csoportokba, akár sportkörökbe, kézműves foglalkozásokba, bármibe, ahol dicséretet kaphatnak. Próbáljuk elhitetni velük, hogy van értelme tanulni” – mondta Takács. Az egyik Szabolcs megyei gyermekjóléti szolgálatnál a korrepetálás és a pszichológusi segítség mellett olyan meghívott vendégekkel is próbálnak hatni, akik szegény sorból származnak ugyan, mégis érettségit vagy diplomát szereztek. “Akad, amikor beválik, de nagyon ritkán” – mondta a szolgálat vezetője.

Ráadásul az iskolák olykor nem is értesítik időben a gyermekjóléti központot. “Volt már, hogy az iskolában dolgozó gyermekvédelmi felelős nem látta át az elektronikus naplót, és nem tűnt fel neki, milyen sok a mulasztás. Előfordul az is, hogy az osztályfőnök egyszerűen nem tudja, hogy kötelessége jelezni”.

Sokszor tehát a szülők és az iskola is támogatják a mulasztásokat, előbbi akár kényszerből, akár érdektelenségből, utóbbi pedig azért, hogy megszabaduljon a problémától. Takács szerint ehhez hozzájön az is, hogy a szegénységben élő családoknak sokkal rosszabb az érdekérvényesítő-képességük, mint a jobb módúaknak. “Lehet, hogy mások elintézik az orvosi igazolást a síelés idejére is, ezek a családok viszont akkor sem mindig mennek orvoshoz, ha tényleg szükséges lenne” – mondta. Igaz, Szabolcs megyében úgy látják, éppen az orvosokat kell meggyőzni arról, hogy ne adjanak igazolást minden apróságért.

Fordítva kellene gondolkodni

„Nem értem, miért gondoljuk, hogy ha megbüntetjük azokat, akik amúgy is rosszabb helyzetben vannak, az használ” – mondta Fejes József Balázs, a Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézetének munkatársa, aki a szegedi Motiváció Műhely vezetőjeként tanodai foglalkozásokat is szervez hátrányos helyzetűeknek. „Hiába a fenyegetés, a szegénységben élőkre épp az a jellemző, hogy a mindennapi túlélésre koncentrálnak, nem terveznek napokra, hetekre előre, nincs is rá energiájuk. Ezért nem működnek ezek az intézkedések”.

„Sokan azt mondják, elég jól elbeszélgetni a lógós gyerekkel, de alapvetően ez az egész az iskolarendszer problémáinak kicsúcsosodása. A lemorzsolódók többsége azok közül kerül ki, akik a legrosszabbul olvasnak. Nekik az iskola mindennap egy értelmetlen, demotiváló küzdelem. Az iskolarendszer nem tanította meg őket olvasni, ők pedig érthetően egy idő után nem akarnak járni. Ezt nem kellene a családok nyakába varrni” – mondta.

Fejes szerint fordított logikával kellene gondolkozni. “Dél-Amerikában és Mexikóban például plusz támogatáshoz juthatnak a hátrányos helyzetűek azáltal, ha a gyerek jár iskolába és rendesen tanul. Ráadásul ezt összekötik szűrővizsgálatokkal is, amelyekre ha elmegy a gyerek, az hosszú távon szintén megéri az államnak, mert kisebb eséllyel lesz beteg”.

Mindez nem jelenti azt, hogy a büntetésnek egyáltalán nincs visszatartó ereje. Vannak, akik szándékosan a 49. mulasztott óránál állnak meg, és bizonyára vannak, akik a szankciótól félve küldik iskolába a gyereküket. Más kérdés, hogy valóban hatékony-e az az iskolában eltöltött idő, amikor a kényszer miatt a gyerek és a tanár csak még jobban utálják egymást.

Takács Imre szerint az ilyen szankciónak csak nagyon egyedi esetekben lenne értelme, amikor a szülők és a tanárok is együttműködőek, a család minden segítséget megkap, valamiért mégsem sikerül célba érni. “Az a baj, hogy a mostani szabályozás nem vizsgálja, milyen okból marad ki a gyerek az iskolából, mindenkire ugyanaz vonatkozik”.

A már idézett pécsi iskolai szociális munkás szerint ha meg is maradna a mostani szabályozás, valamivel mindenképp ki kellene egészíteni. “Intenzív családgondozásra és több anyagi segítségre lenne szükség.

One comment

  1. Nem véletlen nem járnak iskolába a gyerekek. Betegségek, mely miatt a gyermekvédelem utasítására nem kaphatnak orvosi igazolást, sőt a házi gyermekorvos lejáratott minket a rendelőben és megtiltotta más orvosoknak, hogy a gyerekeimet átvegyék tőle, így kellett a felnőtt háziorvoshoz vinnem a gyerekeimet. Nem a probléma megoldásán dolgoznak a gyermekjóléti szolgálatok ha nem a törvényre hivatkozva erőszakosan a szülőt hibáztatva intézkednek. Ebben az országban senkit sem érdekel, hogy miért nem járnak iskolába a gyerekek. Itt egy cél van a pénz. A törvényre hivatkozva és intézkedve nem lehet olyan problémákat megoldani, ami a gyermek és a szülő hibáján kívül alakul ki. Ezzel az intézkedési formával egy a cél a szegény családok ellehetetlenítése. A statisztika is utal arra, hogy a hatodik és hetedik osztályos tanulókat érinti az iskola mellőzése. Melyik szülő az aki azt akarja, hogy a gyermekének még a nyolc általánosa se legyen meg? Szerintem egyik sem. Hiába jár újra iskolába a gyerek, akkor is kihozza az iskola a vizsgált időszakra az igazolatlan hiányzást. A vizsgált időszak a családipótlék elvételétől számított időszak. 2017 március 6-án vették el a családit, ekkor már egy hónapja jártak a gyerekek iskolába. Ugyan is ki kerültek az életveszélyes helyzetből, a (Gyermekek átmeneti otthonába) melyet én az édesanyjuk a mai napig elszenvedek. Én súlyos egészségkárosodásokat szenvedtem el az óta ami óta ebben a lakásban lakunk vagy is 2012. 01. 05. A kisebbik lányom 2012 augusztusban lett hisztamin túlérzékeny. Az egész testén kiütések jönnek ki, szédül, bedagad a mind két kézfeje, mindkét talpa, szája, hányingere van, fáj a hasa. Az otthonba kerülésük előtt éjszakánként nagyon nehezen tudott elaludni. Reggel nem egyszer úgy ébredt mikor felkeltettem, hogy be vörösödött az arca homloka, a szemeit nehezen tudta kinyitni és nagy fokú fáradtságra panaszkodott. A nagyobbik lányom 2015 április óta alvászavarokkal küzdött egész éjszaka nem tudott aludni. Ettől kezdve nem is tudott iskolába járni. Állandóan fáradt volt levert ingerlékeny. A jelenlegi szociális önkormányzati bérleményünkbe költözés után pár hónap múlva, kezdődő májnagyobbodásom, majd májnagyobbodásom, mára már májkárosodásom van. Először a jobb vesémben keletkezett ciszta majd a bal vesémben apró ciszták keletkeztek. 2015 novemberben kezdtek bevérezni a lábaimon az erek és nagyon fájtak. Megállapították, hogy vénás keringési zavarok zörejek és vénás elégtelenség van mind két lábamban, a szemészeten kiderült, hogy szemduzzanatom van. Ezzel a törvénnyel olyan fegyvert adnak emberek kezébe, hogy inkább nem is nyilatkozok erről. A gyerekek pedig maradnak ott ahol vannak. A szőnyeg alá sepert probléma megoldása, a drasztikus törvénykezés? Nekem számít a családipótlék mert súlyos betegen nevelek két gyermeket. De az a 13 vagy 14 ezer valahány száz forint, elvétele sem gyógyítsa meg a gyerekeket. Ez a törvény a tehetetlenségből eredő drasztikusság. Mert ha nem lennének tehetetlenek, akkor a megoldáson fáradoznának, és nem az ellehetetlenítéseken. Miért akarnak a mai tinédzserek öngyilkosok lenni? Miért érzik kilátástalannak és értelmetlennek az életüket? Miért érzik úgy, hogy az iskolában nem tudnak teljesíteni. Miért bélyegzik meg őket és miért nem segítenek szakemberek, az iskolába való vissza illeszkedésben? 5 óra igazolatlan, melyet az iskola beírhat de valóban fent áll ez a reggeli késésekből, az iskola szerint minden nap elkéstek a gyerekek, mikor mindig igyekeznek, hogy időben beérjenek. Már csak ezen az alapon sem fogják a gyerekek vissza kapni a családipótlékot. Addig huzzák az időt még vége lesz a tanévnek. Az a 29600Ft hiánya végett mehetek az utcára a gyerekekkel, mert rezsit fizetni is csak részben tudok. Mi ez ha nem ellehetetlenítés. A búnőzők enyhébb büntetéseket kapnak. Ez nem csak a családi elvételével függ össze, hanem maga az eljárás. A káros elektromos kisugárzás elektroszmog szándékos generálása az önkormányzati lakások megszerzése végett. Ezen rossz energia mely valójában nem is létezik, mert erre nincs is szükség a kárósító hatása végett van létre hozva. Ez a társadalom rákfenéje és sok gyerek kiknél még csak civilizációs betegség tüneteket okoz, ezen rossz energia hatására nem tudnak iskolába járni. A tehetősöknél ilyen probléma nincs, mert ezt csak a szegényekkel betegekkel, egyedülálló öregekkel merik megtenni. A mobiltelefon felveszi hang alapon és légköri jelenség ként a lakásban. A kivitelezők nem egy esetben saját maguk a hamis tanúk az áldozataikkal szemben, hogy az illető ön és közveszélyes. A pszichiátriára nem kell bizonyíték. Így az áldozatok szava hihetőségét és elme állapotát is megkérdőjelezik mások előtt. Mi történhet hiszen hazánkban kb már 30 éve működik ez a lakás szerzés. Senki semmit nem tesz ellene.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!