Kedvezmény rokkantsági járadékban részesülőknek 2018/2019

Kedvezmény rokkantsági járadékban részesülőknek 2018/2019

Hivatalos tájékoztató >>> Osszátok meg …

Idén 6900 forint kedvezményt kapnak a rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülők, valamint azok, akik olyan betegségben szenvednek, amely súlyos fogyatékosságnak számít – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.

A közleményben azt írták, a kedvezményt – amely az év első napján érvényes minimálbér öt százaléka – a rokkantsági járadékra, fogyatékossági támogatásra jogosító határozattal vagy a súlyos fogyatékosság minősítéséről szóló orvosi igazolással lehet igénybe venni.

A kedvezményt a személyi jövedelemadóból vonják le, amit nyilatkozattal lehet kérni a munkáltatónál, vagy a személyijövedelemadó-bevallásban egy összegben is érvényesíthető – tájékoztattak. Hozzátették: a súlyos fogyatékosságról szóló igazolást szakorvos vagy a rendelkezésre álló leletek alapján háziorvos is kiállíthatja.

Akik régebb óta szenvednek a vonatkozó rendeletben felsorolt betegségek valamelyikében, illetve rokkantsági járadékot vagy fogyatékossági támogatást kapnak, de nem kérték a kedvezményt, azok utólag is igényelhetik azt az igazolás vagy az ellátásról szóló határozattal. Ehhez önellenőrzést kell benyújtaniuk azokra az évekre, amikor jogosultak voltak rá – olvasható a közleményben. 2018-ban a 2012. évi, valamint az ezt követő évek adóbevallásait lehet önellenőrizni – fűzték hozzá.

A NAV az idei évtől adóbevallási tervezetet készít azok részére is, akik korábban a munkáltatójukat bízták meg a bevallás elkészítésével. A súlyos fogyatékosság miatt személyi kedvezményre jogosultaknak azonban célszerű ellenőrizni, hogy a bevallási tervezetükben szerepel-e az adókedvezmény – hangsúlyozták.

Be the first to comment on "Kedvezmény rokkantsági járadékban részesülőknek 2018/2019"

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*


9 − 1 =

error: Content is protected !!