Lakossági áram/villany ára 2018: változhat az áram ára januárban!

Lakossági áram/villany ára 2018: változhat az áram ára januárban!

Szakértők szerint januártól nem csökken a lakossági áramár annak ellenére, hogy az év utolsó napjai előtt még úgy tűnik, mérséklődnie kellene. Piaci szereplők arra számítottak, hogy a kormány megváltoztatja az árat szabályozó jogszabályt. Mészáros Lőrinc jól járhat.

Ahhoz, hogy megtudjuk, milyen áramárra számíthatunk januártól, rövid közgazdasági tanfolyamon kell részt vennünk, amellyel a Népszava szolgál. A lakossági számlán látható ár két részből áll: a áram mint termék előállítását fedező árból és az úgynevezett rendszerhasználati díjból, amit azért fizet a fogyasztó, hogy a szolgáltató eljuttatja az elektromos energiát az erőművekből a lakásáig.

A Magyar Közlönyben megjelent közműhivatali rendelet szerint a jövő év elejétől mérséklődik a számla utóbbi része, ami azt jelenti, hogy csökkennie kellene az áram árának. A piaci szereplők azonban arra számítanak, hogy a kormány még az év vége előtt emeli számla előbbi részét, azaz az áram mint termék árát. A kettő kiüti egymást, így a fogyasztó annyit fizet, mint eddig.

Ugyanakkor az áram termelésével foglalkozó cégek jól járhatnak. Hogy, hogy nem nemrégiben szerzett irányító részt egy ilyen vállalatban,  Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor miniszterelnök földije. A Mátrai Erőműről van szó, amely az ország második legtöbb áramot termelő erőműve. A korábban sikeres cég eredményei az elmúlt években hanyatlottak, amin például azzal fordíthatnának, ha az MVM a jövőben többet fizetne az áramért a Mátrai Erőműnek. Korábbi cikkünk >>>

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!