Site icon 24 óra! – Friss hírek

MEGSZŰNIK A NYUGDÍJKORHATÁR FÉRFIAK ÉS NŐK ESETÉBEN IS MAGYARORSZÁGON! ÍGY LEHET MAJD NYUGDÍJBA MENNI A KORHATÁR ELTÖRLÉSE UTÁN >>>

MEGSZŰNIK A NYUGDÍJKORHATÁR FÉRFIAK ÉS NŐK ESETÉBEN IS MAGYARORSZÁGON! ÍGY LEHET MAJD NYUGDÍJBA MENNI A KORHATÁR ELTÖRLÉSE UTÁN >>>

Viszlát nyugdíjkorhatár?

A hagyományos értelemben vett nyugdíjkorhatár jóformán eltűnik majd a jövőben, , mert ezután az emberek több ok miatt is tovább dolgozhatnak, mint az eddigi években. A biztosítók is úgy látják, hogy az embereket fel kell készíteni erre minél hamarabb.

Lard Friese az NN-biztosítócsoport vezérigazgatója közölte a Világgazdaságnak adott inetrjúban, hogy a jövőben eltűnhet a hagyományos értelemben vett 65 éves nyugdíjkorhatár.

Számos okot találhatunk ennek hátterében:
– egyfelől sokkal több rugalmas munkalehetőség lesz elérhető, ennek köszönhetően pedig, ha szeretnének, tovább dolgozhatnak az emberek
– másfelől egyre egészségesebben élnek az emberek, ezért majd tovább élnek, ez pedig újabb kihívást támaszt majd a biztosítókkal szemben.
A menedzser véleménye szerint érdemes az embereket a lehető legkorábban bevonni a nyugdíjas korukkal kapcsolatos döntésekbe, fontos párbeszédet kezdeményezni velük,annak érdekében, hogy amíg még dolgoznak, addig is elkezdhessenek felkészülni a nyugdíjra.
Nyugdíjkorhatár 2018 táblázat férfiak és nők esetén : (officina.hu)

NYUGDÍJKORHATÁR TÁBLÁZAT 2017 / 2018 / 2019 / 2020
Születési idő Életkor 2018-ban Öregségi nyugdíjkorhatár (életkor) Az öregségi nyugdíjra való jogosultság időpontja
1953 65 63 év 2016
1954 64 63,5 év 2017 II. félév / 2018 I. félév
1955 63 64 év 2019
1956 62 64,5 év 2020 II. félév / 2021 I. félév
1957 61

Hirdetés:

65 év 2022
1958 60 65 év 2023
1959 59 65 év 2024
1960 58 65 év 2025
A nyugdíjba vonulás fenti időpontjai egyaránt vonatkozik a férfiakra és a nőkre.

Habár sokan azt hiszik, hogy férfiak illetve nők esetén nem egyezik meg a nyugdíjkorhatár, mégis több európai országtól eltérően a magyarországi nyugdíjkorhatár életkora pontosan megegyezik a két nem között, nincsen különbség a nők és férfiak között a nyugdíjkorhatár tekintetében 2018-ban sem.

  1. első felében érik majd el például a nyugdíjkorhatárukat azok, akik 1954. második félévében születtek. Az alábbi táblázatból leolvasható, hogy a nyugdíjkorhatár-emelés (mely több év alatt valósul meg 62-ről 65 évre) kikre vonatkozik és pontosan hogyan valósul meg a jövőben (nőkre és férfiakra az értékek egyaránt vonatkoznak):
A nyugdíjkorhatár pontos időpontja
Ki és mikor éri el a nyugdíjkorhatárt 2015-től számítva, 2017-ben és 2018-ban?
Az 1952-ben született emberek, a 62. életév betöltését követő 183. napon. (62,5 év)
Az 1953-ban született emberek, a betöltött 63. életév napján.
Az 1954-ben született emberek, a 63. életév betöltését követő 183. napon. (63,5 év) – 2018-ban!
Az 1955-ben született emberek, a betöltött 64. életév napján.
Az 1956-ban született emberek, a 64. életév betöltését követő 183. napon. (64,5 év)
Az 1957-ben vagy azt követően született emberek, a betöltött 65. életév napján.

Forrás : officina.hu

Exit mobile version