Minimálbérrel vagy bejelentve? >>> nagyon kevés nyugdíjad lesz!

Minimálbérrel vagy bejelentve? >>> nagyon kevés nyugdíjad lesz!

Nevetséges, milyen kevés nyugdíjat kapnak a minimálbéresek:

Egyes felmérésekből az  derült ki,  hogy a megkérdezettek közül tízből kilencen nem bíznák magukat a magyar nyugdíjrendszerre. Ennek köszönhetően egyre többen keresnek  megtakarítási lehetőségeket. Az állam is segíti a  megtakarítást választó személyeket, mert támogat többféle megtakarítási formát is, adókedvezmény formájában. Aki ki szeretné használni a kedvezményeket, annak egy közelgő fontos határidőt nem szabad elfelejtenie.

Nagyon nehéz előre pontosan megmondani a nyugdíjrendszer bizonytalanságai miatt, hogy majd az idősebb éveinkben,  a jelenlegi jövedelmünk alapján, mekkora nyugdíjra számíthatunk. Farkas András nyugdíjszakértő szerint, abban az esetben, ha  például a személy egész életében minimálbérre volt bejelentve, akkor a nyugdíja átlagosan havi 30 és 50 ezer forint közötti összeg lehet – vagy még ennél is kisebb, mert a nyugdíj összege függ még a szolgálati idő hosszától is.

Abban az esetben, ha a fizetésünk megegyezik a jelenlegi átlagkeresettel, akkor valószínű, hogy 100 és 200 ezer forint közötti sávba esik majd a nyugdíjunk, természetesen , ha elegendő szolgálati idővel rendelkezünk.

Ha valakinek ma nyugdíj kiegészítésként  az állami nyugdíja mellé,  nyugdíjasként 100 000 Ft életjáradékra lenne szüksége, akkor bizony a munkával töltött évek alatt körülbelül 20 millió forintot kellett volna felhalmoznia.

Ahogy mondják sok kicsi sokra megy

A többség már felfogta, , hogy szükség lenne valamilyen nyugdíjcélú megtakarításra,  de általában a szándékot a valódi cselekvés csak lassabban követi. Ugyanis azt is mutatják az erre vonatkozó  kutatások hogy sok mai nyugdíjas  már nagyon megbánta, hogy nem  kezdte e a takarékoskodást  akkor, amikor még megtehette volna , mondta Schaub Erika, a Generali Biztosító személybiztosítási igazgatója.

Abban az esetben, ha már 20-30 éves korunk környékén félreteszünk havonta lehetőségeinkhez mérten akár csak  5-10 ezer forintot,  bizony ezzel a csekély összeggel is már  is sokmilliós megtakarítást tudunk felhalmozni az évek folyamán.

Természetesen soha nem késő elkezdeni a takarékoskodást, mert, akár néhány évvel a nyugdíjba vonulás előtt is jó döntés lehet egy nyugdíjbiztosítás. Ekkor  természetesen már érdemes nagyobb összeget befizetni, , akár egy összegben , és ezt szépen ki lehet egészíteni majd eseti befizetésekkel –és ezt a pénzt befektetni, mert csak abban az esetben számíthatunk  majd jelentősebb havi nyugdíj-kiegészítésre.

Érdemes lehet már most elkezdeni

A befektetési döntésekben a biztosító segít a nyugdíjbiztosítások estében, de egyedi portfólió összeállítására is lehetőségünk van. Nyugdíjasként a megtakarított pénzünket adómentesen kaphatjuk meg, de ha valamiért  még idő előtt szükségünk lenne a pénzre, akkor bizony nem járunk jó, mert 20 százalékkal növelten kell visszafizetnünk az addig igénybe vett adójóváírást az adóhatóságnak.

Hogyan is  működik az adójóváírás?

A személyi jövedelemadót fizető szerződők kaphatják meg az adójóváírást, ami az adóbevallásban a biztosító által évente kiadott adóigazolás alapján igényelhető. Lassan közeledünk  az év végéhez, és pont ezért érdemes lehet elgondolkoznunk azon, hogy talán most érdemes belevágni  a nyugdíjbiztosításba, mert  nagyon fontos, hogy még 2016 végéig beérkezzen a befizetésünk. Ugyanis még optimalizálható az adójóváírás összege egészen  az adóév végéig, azaz december 31-éig .

Ha van nyugdíjbiztosításunk, akkor  az általunk befizetett biztosítási díj 20 százalékának megfelelő összeget, de legfeljebb 130 ezer forint adójóváírást kaphatunk adóévenként a nyugdíjbiztosítási számlánkon. Ahhoz, hogy teljes mértékű igénybe vehessük az adókedvezményt,  minden évben legalább 650 ezer forintot kellene  befizetnünk biztosítási díjként. Akinek már van szerződése még most érdemes átgondolnia azt, hogy a lehetőségeit kihasználta-e maximálisan, és ha teheti, akkor ki tudja egészíteni eseti, rendkívüli befizetéssel a tőkéjét..

Egy kevés  megtakarítás is elég lehet

Az induláshoz még akár az is elég lehet, ha most egy kevés megtakarított pénzünk, de arról még nincs sejtésünk, hogy a jövőben majd hogyan fogunk tudni rendszeresen félretenni. Egyszeri díjas biztosítást köthetünk ilyen esetben, aminek  az a  lényege, hogy arra megkapjuk az adójóváírást, amit most befizetünk, és nyugdíjba vonuláskor ezt hozamokkal növelten fogjuk visszakapni. Ráadásul később  még ahogy összejön egy kis pénz akár eseti díjakkal növelhetjük is ezt az összeget,  amire természetesen szintén kaphatunk adójóváírást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!