Nem vehetik el a rokkant nyugdíjat ha megalapítottak hogy az egészségromlása visszafordíthatatlan!

Nem vehetik el a rokkant nyugdíjat ha megalapítottak hogy az egészségromlása visszafordíthatatlan!

Átalakítják a rokkantnyugdíjak felülvizsgálatát ! Nem kell többé bizottság elé állniuk, azoknak, akikről előzőleg egy bizottság már kimondta, hogy az egészségromlása végleges, sőt, akkor sem, ha a leletei vagy más iratok alapján egyértelműen el lehet dönteni, hogy alkalmas-e vagy sem valamilyen munkavégzésre.
Nem kell újra a bizottság elé állnia annak, akiről már megállapították, hogy egészségromlása visszafordíthatatlan. A kérelmek elbírálását is felgyorsítják – írja a ma megjelent Népszava.
Mik ezek?
Kisebb szakértői bizottságok végzik majd a rokkantnyugdíjak felülvizsgálatát, kevesebb lesz a személyes találkozás a minisztérium szociális rendeleteket módosító javaslatai alapján – értesült a Népszava.
A javaslatok másfél évvel azután készültek el, hogy az alapvető jogok biztosa Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterhez fordult, mert a sorozatos panaszok után indított vizsgálatok azt mutatták, hogy a megváltozott munkaképességű emberek állapotának felmérését végző intézményrendszer nem ritkán több hónapos késéssel tudja csak elbírálni a kérelmeket.
A felülvizsgálatot végző bizottságokban jelenleg a vezető és az egyik tag is orvosszakértő, mellettük pedig szociális és foglalkozási rehabilitációs szakember mond véleményt mindenkiről. A legfontosabb változás az lenne, hogy az eddig négytagú szakértői bizottságok a jövőben három taggal is működhetnének.
Ezt a feladatot egyre kevesebb orvos vállalja és még inkább visszaesne a számuk, ha a most hatályos miniszteri rendeletnek az a passzusa is életbe lépne, amely szerint egészségbiztosítási szakképesítést is fel kellene mutatniuk. Az elfogadásra váró javaslat ehelyett három év türelmi időt adna a speciális ismeretek elsajátítására. A Népszava szerint a jövőben nem kellene személyesen megjelenniük a szakértők előtt azoknak, akikről előzőleg egy bizottság már kimondta, hogy az egészségromlása végleges, sőt, akkor sem, ha a leletei vagy más iratok alapján egyértelműen el lehet dönteni, hogy alkalmas-e vagy sem valamilyen munkavégzésre. A komplex felülvizsgálatok száma egyébként 2013-ban majdnem elérte a 37 ezret, ebből kilencezer főt találtak rehabilitálhatónak.

Be the first to comment on "Nem vehetik el a rokkant nyugdíjat ha megalapítottak hogy az egészségromlása visszafordíthatatlan!"

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*


tizenhat − öt =

error: Content is protected !!