Nők 40+ program 2018/2019 >>> már 32 év után nyugdíjba vonulhatnak a nők!

Nők 40+ program 2018/2019 >>> már 32 év után nyugdíjba vonulhatnak a nők!

Mintegy 186 ezren éltek a Nők 40 program, azaz a „nagymamanyugdíj” lehetőségével 2011 óta – jelentette be a közelmúltban az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.

Novák Katalin elmondta: a kormány hat éve bevezetett családpolitikai intézkedésének a célja az volt, hogy visszaadja a családoknak a nagymamákat, akik így többet lehetnek együtt unokáikkal, megkönnyítve ezzel a szülők életét. A 2016-os költségvetésben a Nők 40 programra mintegy 200 milliárdot fordított a kormány.

A program segítségével az elmúlt három évben csaknem 3700-an mentek el Kaposváron nyugdíjba. A somogyi megyeszékhelyen 2014-ben 1152-en, 2015-ben 1256-an, 2016-ban pedig 1229-en mentek nyugdíjba a Nők 40 programmal.

Köztük van Varga Edit is, aki tavaly nyáron lett nyugdíjas. Titkársági asszisztensként dolgozott a kormányhivatalban. Az 57 éves nő örül, hogy van ideje idős szülei ápolására, továbbá szabadidejében tud sportolni és több kulturális programra ellátogatni.

>>>Legalább 32 év munkaévet kell igazolni<<<

A program azoknak a nőknek szól, akik 40 év munkaviszony után, a nyugdíjkorhatár elérése előtt szeretnének nyugdíjba vonulni. Alap esetben a 40 év jogosultsági időből legalább 32 évet kell munkajövedelem utáni járulékfizetéssel igazolni, és legfeljebb 8 évet lehet gyermeknevelési időként beszámítani. Utóbbi feltétel nem függ a gyermekek számától. Külön szabály vonatkozik a fogyatékos vagy tartósan beteg gyermekeket nevelő anyákra. Az ő esetükben akár 10 év jogosultsági időt is beszámíthatnak. Átlagosan a megyében a Nők 40 program által lett nyugdíjas nettó 106 ezer forintot kap, míg Kaposváron valamivel többet 115 ezer forintot.

Gelencsér Attila országgyűlési képviselő elmondta: a kormányzati intézkedések legfontosabb célcsoportja a család. 2017-ben a költségvetés a GDP 4,3 mintegy 1743 milliárd forintot költ intézkedéseivel a gyerekekre, szülőkre és a nagyszülőkre. Az OECD országokban mindössze a felét fordítják a családokra.

A politikus úgy vélte, a Nők 40 program visszaadja a nőket családjuknak, hogy idős szüleiket gondozni tudják vagy minél több időt tölthessenek unokáikkal, tehermentesítve így a dolgozó szülőket. Hozzátette, hogy a nők társadalmi plusz tehervállalását, a családok összetartását, a gyereknevelést köszöni meg a program.

7 hozzászólás

  1. Miért nem jogosultsági idő a szülők ápolására fordított időszak? Járulékfizetés megtörtént esetemben. Nekem nincs jogom 44 év szolg.idő után az unokáimhoz, hogy a szülei tudjanak a munkahelyükön helytállni? Amikor csődeljárás volt a 30 évig eltöltött munkahelyemen és mindenki m.viszonya megszünt, arról a nagymamák tehetnek, hogy igénybe kellett venni a munkanélk. ellátást? Vagy fentebbiekben említett szülői ápolást? Szégyen ez a megkülönböztetés. Más volt az ígéret választás előtt!!!!!!!

  2. Ja azért lopták el a szolgálati és bányász nyugdíjakat hogy utána 186000 embert lenyugdijazzanak.Most akkor van pénz nyugdíjra?

  3. Van-e tényleg pénz rá ? Ki az, aki teljes biztonsággal meg tudja mondani, mi akülönbség a 40 évvel igénybe vett nyugellátás és a plusz 1 évvel későbbi elvonulás között ? A nyugdíjintézet előzetesen nem tud nyilatkozni, csak ha ténylegesen elvonul a dolgozó. Így aztán hogy lehetne jól döneni ?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!