Site icon 24 óra! – Friss hírek

Nők figyelem! Sok családnak fog nagy pénz állni a házhoz 2018. Január 1-től! Nők százezrei kapnak közel 200 ezer forintot! Itt vannak a legfontosabb tudnivalók

Nők figyelem! Sok családnak fog nagy pénz állni a házhoz 2018. Január 1-től! Nők százezrei kapnak közel 200 ezer forintot!

Itt vannak a legfontosabb tudnivalók

A jövő évtől egy évvel meghosszabbodik a diplomás gyed, és az összege is nő minden képzéstípusban részt vevő számára – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.Közlése szerint az eddig a gyermek születésétől egyéves koráig járó juttatás 2018-tól a gyermek kétéves koráig jár majd a felsőoktatás magyar nyelvű képzésén, nappali tagozatán már legalább két félévet eltöltött női hallgatóknak.

A diplomás gyed akkor is igénybe vehető, ha a gyermek születését megelőző két éven belül volt a két aktív félév, és a gyermek a jogviszony fennállása alatt született, és akkor is, ha a jogviszony megszűnte után egy éven belül.Emellett mivel jövőre nő a minimálbér és a garantált bérminimum összege, a képzéstípustól függően ezek 70 százalékában megállapított diplomás gyed összege is nő – folytatta. A felsőfokú alapképzésben, a felsőfokú szakképzésben, a felsőoktatási szakképzésben vagy a szakirányú továbbképzésben résztvevőknek 89 200-ról 96 600 forintra, míg a mesterképzésben, az egységes osztatlan vagy a doktori képzésben résztvevőknek 112 ezerről 126 350 forintra emelkedik.A diplomás gyed bővítésével összességében átlagosan 1,3 millió forinttal több marad a jogosult családoknál – mondta az államtitkár, hozzátéve: így jövőre még jobban tudják támogatni azokat az édesanyákat, akik felsőoktatási tanulmányaik ideje alatt vagy közvetlenül azután szeretnének családot alapítani.

Novák Katalin elmondta: a változások mindenkire érvényesek, aki 2018. január 1-jén jogosult a diplomás gyedre, illetve aki azután válik jogosulttá rá.

A 2014-ben a gyed extra egyik elemeként – a gyed és munka, illetve a testvérgyed mellett – bevezetett diplomás gyed egyre népszerűbb, az elmúlt három évben kétszeresére emelkedett az igénybe vevők száma, így az mostanra megközelíti az ezret – mondta.

Forrás : hirado.hu

Exit mobile version