Pedagógus béremelés 2017 – A PDSZ nem elégedett a pedagógusbér-emeléssel

Pedagógus béremelés 2017 – A PDSZ nem elégedett a pedagógusbér-emeléssel >>>

Nem elégedett a pedagógusbér-emeléssel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Mendrey László elnök arra reagált, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az elmúlt 30 évben soha nem látott mértékű pedagógusbér-emelésről beszélt. pedagogus-beremelesek

Nincs ok elégedettségre a pedagógusok és a nevelést-oktatást segítő dolgozók béremelése ügyében – mondta Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke. Csütörtökön ugyanis Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az elmúlt 30 évben soha nem látott mértékű pedagógusbér-emelésről beszélt a Kormányinfón.

Az érdekképviseleti vezető szerint ez a kijelentés csak a kormány szemüvegén nézve állja meg a helyét, hiszen a mostaninál jelentősebb mértékű béremelés zajlott 2002-ben, ráadásul – tette hozzá – a kormány ugyanazt a hibát követi el, mint a Medgyessy-kormány, azzal, hogy nem biztosítja a béremelés inflációkövető voltát.

Szerinte a kormány az életpályamodell 2013-as bevezetésekor egy „ügyes trükkel” az egyszerre beígért béremelést négyfelé osztotta, ám kiderült, hogy a 10 százalékos béremelések valójában 3,5-5 százalék közötti aktuális nettó bérnövekedést jelentenek csupán. Emellett a béremelkedés jelentős mértékű, 30-40 százalékos munkateher-növekedéssel járt – tette hozzá.

A most tervezett minimálbér-emelésről Mendrey azt mondta, az egyik szeme sír, a másik nevet, hiszen jelentős lesz a növekedés, de a pedagógusok pénztárcájából január 1-jétől havi 25-30 ezer forint fog hiányozni. Megjegyezte még, hogy a nevelést-oktatást segítő kollégáknak 2008 óta nem nőtt a bére, és nekik ugyan 7-10 százalékos emelést ígérnek, de béren kívüli juttatásaikat elveszíthetik.

 

1 Comment on "Pedagógus béremelés 2017 – A PDSZ nem elégedett a pedagógusbér-emeléssel"

  1. Tóth Antallné | 2016-11-24 at 16:55 | Válasz

    A kormány becsapta a pedagógusokat az ígért béremeléssel, ráadásul még szembe is fordítja a többi társadalmi réteggel.
    “Oszd meg és uralkodj politika”
    Fő, hogy ők jócskán meggazdagodtak, a többi meg gebedjen meg.
    Lázár cinikusan annyit mondott a riporter kérdésére a pedagógus bérrel kapcsolatosan. “tanuljanak, akkor emelkedik a bérük…” mást se csinálnak, ha nem tudá. Csak egy példa rá, a 7 évenkénti kötelező 120 kredites képzés, a millió egyéb továbbképzés, amelyet kötelezően előírnak úgy, hogy annak súlyos anyagi vonzatait a pedagógus viseli. Ennek ellenére nem nő a fizetése. Ez csak arra kell, hogy megtarthassa az állását…. Ennyit a hazug kormánypropagandáról.

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*


négy × három =

error: Content is protected !!