SZENZÁCIÓ! 170 EZER FORINTOS TÁMOGATÁST IGÉNYELHETNEK A KÖZMUNKÁSOK! BÁRKI MEGKAPHATJA >>>

SZENZÁCIÓ! 170 EZER FORINTOS TÁMOGATÁST IGÉNYELHETNEK A KÖZMUNKÁSOK! BÁRKI MEGKAPHATJA >>>

Óriási változások jönnek a közmunkások életében, a közmunkaprogramban, ugyanis még ez év márciusában jelentett be Varga Mihály, hogy jelentősen lecsökkentik a közmunkások számot, a legtöbb embert vissza akarják vezetni az elsődleges munkaerőpiacra, piaci munkahelyet akarnak nekik versenyképes jövedelemmel.A közmunkások létszámán nagyot fognak várni, 150 ezer főre fogják csökkenteni a magyar közmunkás létszámot, ennek köszönhetően sokan veszítik el majd az állásukat! Ők minden segítséget megkapnak majd ahhoz, hogy új munkahelyet találjanak de nekik is kell tenni az ügy érdekében!

Így változik a rendszer >>> 2018 nyarától felmenő rendszerben, három éves időszakon belül legfeljebb 12 hónapig lehet majd közfoglalkoztatotti státusban maradni.

Szakképzettséggel rendelkezők 2018.nyarától már csak abban az esetben léphetnek be a közmunka programba, ha a járási hivataltól érkezett munkahelyre közvetítési kísérlet 3 alkalommal is sikretelen volt, illetve 3 hónapig nem tudott a járási hivatal állást kínálni a szakképzett munkanélkülinek.

A 25 év alatti fiatalok ezentúl csak abban az esetben kerülhetnek majd közfoglalkoztatásba, ha az Ifjúsági garancia rendszerben megvalósuló munkaerő-piaci program nem kínál számukra reális egyéb lehetőséget.

A nekik indított program neve : „Közfoglalkoztatásból a versenyszférába” segítő központi munkaerőpiaci program.A közmunkás, aki él a lehetőséggel Elhelyezkedési juttatást kap, ami minden hónapban 22.800 forint plusz pénzt jelent a fizetése mellé.

Az elhelyezkedési juttatás összege megegyezik a foglalkoztatást helyettesítő támogatás (FHT) havi összegével, amely támogatást addig kapja az egyén, ameddig a közfoglalkoztatási jogviszonya munkaviszony létesítése hiányában fennállt volna. A támogatás folyósítása havi bontásban utólag történik.

A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint átlagosan 170 ezer forint támogatásban részesül egy személy, aki a közfoglalkoztatásból a nyílt munkaerőpiacon helyezkedik el, ez mintegy 7,5 havi támogatásnak felel meg. Akiknek jár ez a támogatás, azoknak igényelniük kell a területileg illetékes járási, vagy fővárosi kerületi hivatalban, tehát nem automatikus.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!