SZENZÁCIÓ! INGYEN ADJA A KORMÁNY A JOGOSÍTVÁNYT! JOGOSÍTVÁNY 100%-OS ÁLLAMI TÁMOGATÁSSAL!

SZENZÁCIÓ! INGYEN ADJA A KORMÁNY A JOGOSÍTVÁNYT! ELKÉPESZTŐ PROGRAM INDULT MA!

Újabb 2500 hivatásos gépjárművezetői jogosítvány megszerzését biztosítja ingyen a munkaerő-piaci változások segítése program a pénteken induló képzéseken – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az MTI-vel.A 2,09 milliárd forint hazai forrásból megvalósuló képzés a szállítmányozási szektor szakember-utánpótlását segíti.

“A logisztikai ágazat rohamos fejlődésével a közúti áruszállítás versenyképességének javítása kulcsfontosságú tényező Magyarország számára, ezért a szektorban fellépő szakemberhiány utánpótlását mielőbb biztosítani kell” – fogalmazott Cseresnyés Péter.Továbbra is jelentős az érdeklődés mind a magánszemélyek, mind a munkaáltatók köréből a gépjárművezetői képzések iránt. A csaknem 12 ezer vállalkozás által üzemeltett 62 ezer jármű megköveteli a folyamatos munkaerő-utánpótlást, évente 500-1000 új gépjárművezető munkába állása szükséges folyamatosan, a meglévő hiány pótlása mellett – tette hozzá az államtitkár.

Az OFA Nonprofit Kft. a képzésre 638 munkáltatóval kötött együttműködési megállapodást 2017. március végéig. A vállalatok között van kisvállalat, amelynek egy emberre van igénye, de több száz embert felvenni szándékozó nagy cég is. Újabb 400 munkáltatóval hamarosan várható a megállapodás.

A jelentkezők képzése a munkáltatói szándéknyilatkozatok vagy tanulmányi szerződések benyújtása és megkötése után indulhat, ezzel is elősegítve a támogatottak elhelyezkedését. A program hozzájárul a foglalkoztatás bővítéséhez, hiszen konkrét munkaerőigényekre alapozott képzések segítségével biztosítja a vállalatok növekedéséhez szükséges munkaerőt – emelte ki Cseresnyés Péter.

A képzésre magyar állampolgárok jelentkezhetnek, akiknek munkaerő-piaci státusza képzéssel, munkaerő-piaci szolgáltatással mozdítható előre.

Az első képzések a programra már korábban jelentkezőkel indulnak. Az új érdeklődők a tervek szerint júniusban jelentkezhetnek majd a program regisztrációs felületén, a www.ofa.hu-n – közölte az államtitkár.

22 hozzászólás

  1. szeretnek b kategorias jogositvanyt
    zsolti .
    kecskemetröl 06307850137

  2. Énis szeretnék részt venni a b kategóriás jogositványhoz.06208090521

  3. Szeretnék én is még jelentkezni! Nagyon fontos lenne!

  4. Szeretnék énis jelenkezni a B kategoriás jogositványra.Nagyon fontos lenne a gyermekeim miat is!

  5. Szeretnék én is jelentkezni a B kategóriás képzésre. Fontos lenne.

  6. én is szeretnék b kategoriás jogsitványra jelentkezni :06706496930

  7. Gondolatom szerint ez úgy megy,hogy akkor kapod meg,ha olyan munkád van amihez kell a b jogsi.Gondolom van kitètel is,pl minimum 2 èvet dolgoznod kell így kötelezően.Nem tudom,tèvedek?Vagy akkor is lehet kapni,ha nem sofőr melód van,de a munkádat,családodat megkönnyítenè ès önerőből csak 5000 èv alatt lenne meg?Èn így vagyok,de ez a második verzió csak egy álom lehet.

  8. Én is szeretnék jelentkezni a b kategóriás jogositványra
    06704053199

  9. Szeretnék részt venni a B jogosítvány megszerzésében! Előre is köszönöm. (06302312784)

  10. szeretnék részt venni a B jógositvány meg szerzésében ha lehet

  11. Szertnek jelentkezni a fenti lehetőségre,ha nekem is van ra mód!(„B” kategoria jogsitvanyra) Tel:06702205227

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!