TÖBB SZÁZEZER EMBER ADÓSSÁGÁT ENGEDIK EL! ILYEN MÉG NEM VOLT MAGYARORSZÁGON!

AZ ADÓSSÁGOD NAGY RÉSZÉT ELENGEDIK >>>

TÖBB SZÁZEZER EMBER ADÓSSÁGÁT ENGEDIK EL! ILYEN MÉG NEM VOLT MAGYARORSZÁGON!

Tavaly a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 637 milliárd forintot meghaladó követelésről mondott le a „várható nemleges megtérülés” okán – derült ki az adóhivatal 2016-os évkönyvéből. Ennek mintegy 57 százaléka késedelmi pótlék és bírság, csaknem 35 százaléka pedig áfakövetelés volt. Ez az összeg több mint a négyszerese a 2015-ös lemondásnak, amikor is 157 milliárd forintot engedett el ugyanezen okból a NAV.

Egy évvel korábban még ennél is kevesebb, 70 milliárd forint volt a leírás, 2013-ban 57, 2012-ben pedig 70 milliárd forint. Ezek az összegek olyan követelésekre vonatkoznak, amelyeknél a felszámolás során megtérülés egyáltalán nem valószínűsíthető.

Felszámolást kezdeményezett a NAV, ezeknél a cégeknél az adótartozások összege 208,2 milliárd forintot tett ki. Ez mindössze harmada annak, amennyiről az adóhivatal behajthatatlan követelésként lemondott tavaly. Összehasonlításképpen 2015-ben 6851 felszámolási indítványt tett az adóhivatal, a cégek tartozása 262 milliárd forint volt, akkor a NAV a várható nemleges megtérülés okán 157 milliárd forint követelésről mondott le.

Egy évvel korábban 7167 felszámolásra mintegy 295 milliárd forint tartozás és 70 milliárd forint lemondás jutott.
A bíróságok által elrendelt felszámolások száma az előző évinél majdnem kétezerrel, 7936-ra csökkent, míg kényszertörlési eljárásból több mint hatezerrel indult kevesebb, összesen 19 595. Ugyanakkor 2016-ban ismét nőtt a végelszámolások száma: összesen 9927 vállalkozás határozta el jogutód nélküli megszűnését. Ezek a végelszámolások mintegy 4,8 milliárd forint adótartozást érintettek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!