VIGYÁZAT TÁMAD AZ INFLUENZA !!! Egyre több kórházban van látogatási tilalom az influenzajárvány miatt

VIGYÁZAT TÁMAD AZ INFLUENZA !!! Egyre több kórházban van látogatási tilalom az influenzajárvány miatt

A Békés Megyei Központi Kórház több gyulai és békéscsabai osztályán is látogatási tilalmat vezettek be az influenzajárvány miatt.

Mint a két tagintézményben közzétett írásbeli tájékoztatásból megtudtuk, mindkét szülészet-nőgyógyászati osztályon, mindként intenzív osztályon, a gyermekosztályokon, illetve a gyulai Pándy tagkórház 1. számú belgyógyászati osztályán is él a látogatási tilalom. Utóbbival kapcsolatban érdemes tudni, hogy a hematológia az osztály egyik speciális szakterülete, és az ilyen betegek fogékonyabbak az influenzára.

Természetesen, akik írásban, védőoltási könyvvel igazolják, hogy legalább két hete felvették a szezonális védőoltást, bemehetnek az osztályokra és meglátogathatják hozzátartozójukat. Az apás szülések sincsenek tiltva. Ehhez az szükséges, hogy az édesapáknak ne legyen felső légúti panaszuk és, hogy használjanak védőfelszerelést.

Negyvennyolc háziorvos jelentése alapján, az ötödik héten, január 29. és február 4. között 27 százalékkal magasabb volt Békés megyében a regisztrált influenzaszerű megbetegedések száma, mint az előző héten – tájékoztatta lapunkat a Békés Megyei Kormányhivatal.

A megfigyelt időszakban a háziorvoshoz forduló betegek száma átlagosan egy háziorvosi körzetre vetítve 232,16 volt. Megjelent betegek 0,02880 százalékának tünetei utaltak influenzaszerű megbetegedésre, azaz Békés megyében 321 influenza gyanús személyt jelentettek.

Az országos adatokkal összehasonlítva látható, hogy Békés megyében egy bő héttel korábban kezdődött a járvány. A becsült incidencia aránya jelenleg háromszorosa a járványküszöbnek. Rendkívüli esemény nem történt.

Nem lehet felkeresni a betegeket a fővárosi Bethesda Gyermekkórház fekvőbeteg-ellátó osztályain. A látogatási tilalom ideje alatt a kórház házirendjében rögzített szabályok szerint minden beteg gyermek mellett egy állandó kísérő tartózkodhat, más látogató nem léphet be az osztályokra.

Szintén látogatási tilalmat rendeltek el a Veszprém megyei Csolnoky Ferenc Kórház szülészeti osztályán, az onkológiai centrumban és a központi intenzív osztályon, valamint a zirci Erzsébet Kórház-Rendelőintézet krónikus belgyógyászati osztályán.

Tilos látogatni a Vas megyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház celldömölki telephelyének fekvőbeteg-ellátó osztályain is.

Korábban látogatási tilalmat rendeltek el Fejér megye valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményében, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet három osztályán (csecsemő- és gyermekosztály, szülészet-nőgyógyászati, aneszteziológiai és intenzív terápiás osztály), a Semmelweis Egyetem (SE) városmajori szív- és érgyógyászati, valamint transzplantációs és sebészeti klinikáján.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!