Visszatért a 13. havi nyugdíj – Valóság vagy hazugság ?!?

Visszatért a 13. havi nyugdíj – Valóság vagy hazugság ?!?

További részletek itt >>>

Első ízben mondta ki a kormány egy tagja, hogy az elmúlt évek nyugdíj emelései révén a nyugdíjasok visszakapták a 13. havi nyugdíjukat – ráadásul úgy, hogy az beépült az ellátásba, vagyis azt már nem lehet elvenni

Kedvezően változott a nyugdíjasok anyagi helyzete az elmúlt esztendőkben – így értékelte a 2011 és 2016 közötti időszakról szóló adatokat a Magyar Időknek nyilatkozva az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára. Rétvári Bence elmondta, hogy az elmúlt hat esztendő leforgása alatt több mint 20 százalékkal növekedtek a nyugdíjak, miközben az áremelkedés meg sem közelítette ezt a mértéket.

Az általános infláció ez idő alatt valamivel 11 százalék felett volt, míg a nyugdíjasok fogyasztási szokásait figyelembe vevő mutató nagyjából 12 százalékkal nőtt a mögöttünk hagyott hat évben. A nyugdíjak vásárlóértéke érezhetően emelkedett – mondta Rétvári Bence, majd rámutatott: az elmúlt évek változásai révén egyhavi nyugdíjjal több pénzből gazdálkodhat manapság az idősebb generáció.

A nyugdíjemeléseket 2011 óta az Orbán-kormány az inflációhoz kötötte – vagyis törvényileg zárta ki a nyugdíjak reálértékének emelést, szemben a korábbi vegyes indexálással, amikor az béremelkedéstől is függött a január eleji emelés mértéke. A kormány szigorított szabályt azonban rendre nem tartotta be – az inflációt felülbecsülve – több éven keresztül extra nyugdíjemelést adott. Így az infláción felüli emelések már kiadják az egyhavi többletet. – írja a napi.hu.

2 Comments on "Visszatért a 13. havi nyugdíj – Valóság vagy hazugság ?!?"

  1. Lakatos Vivien | 2017-09-06 at 20:06 | Válasz

    Jó estét kívánok.
    Én halmozottan hátrányos hejzetü vagyok ,2 kisgyerekem van,kevés a jövedelmünk és drága a tüzifa akkor most énis kaphatnék a tüzifábol ???Válaszukat elöre is köszönöm.

  2. Kerepesi Katalin | 2017-09-11 at 20:04 | Válasz

    Jó estét kívánok.
    mi egy 5 tagú család vagyunk én jelenleg dolgozom de a párom le van százalékolva súlyos tüdő beteg .Nagyon örülnénk ha kapnánk a . Előre is nagyon köszönjülk

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


17 − tíz =

error: Content is protected !!