10 év alatt szinte felszámolták a mélyszegénységet Magyarországon, mára alig vannak szegények……

Az Eurostat kimutatásai szerint a súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya egy évtized alatt 23,4 százalékról 8,7 százalékra csökkent, ami uniós szinten is számottevő eredmény: a lista aljáról, a 6. legrosszabb helyről ugrottunk a lista elejére, a 9. legjobb helyre az Európai Unió 27 tagállama közül- írja közleményében az EMMI.

Az Eurostat több olyan mutató alapján állapítja meg a nélkülözők számat, melyek a háztartások mindennapi gazdálkodását veszik alapul. Egy évtized alatt felére csökkent azok száma, akiknek nincs tartalékuk egy váratlan kiadásra, például egy mosógép vagy egy hűtőszekrény kicserélésére. Szinten egy évtized alatt két és félmillióval nőtt azok száma, akik már megengedhetnek maguknak egy hét nyaralást.




„Tíz éve még minden negyedik embernek gondot jelentett a lakással kapcsolatos fizetési hátralék vagy a hiteltörlesztés, most már ez csak minden tizedik embert érinti. Ebben döntő szerepe volt a devizahiteles mentőcsomagoknak. Egy évtized alatt harmadára esett vissza azok száma, akiknek gondot jelent a lakásuk kifűtése, ami a rezsicsökkentésnek is köszönhető”- jelentette ki a minisztériumi közlés.

Az EMMI leszögezi az írásban, hogy a szegénység elleni legjobb politika a munkahelyteremtés. „Ezért fontos, hogy az elmúlt években 800 ezer új munkahely jött létre. A munkahelyeket a járvány alatt is sikerült megvédeni, a foglalkoztatottság szintje 2020 decemberében ugyanúgy 4,5 millió fő volt, mint a járvány előtt 2019 decemberében.”

Európa sereghajtóiból az élmezőnybe került Magyarország a szegénység elleni küzdelemben: az Eurostat kimutatásai szerint a súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya egy évtized alatt 23,4 százalékról 8,7 százalékra csökkent. Ez uniós szinten is számottevő eredmény, hiszen a lista aljáról, a hatodik legrosszabb helyről ugrottunk a lista elejére, a kilencedik legjobb helyre az Európai Unió 27 tagállama közül,írja a kormany.hu




Az Eurostat több olyan mutató alapján állapítja meg a nélkülözők számát, melyek a háztartások mindennapi gazdálkodását veszik alapul. Egy évtized alatt felére csökkent azok száma, akiknek nincs tartalékuk egy váratlan kiadásra, például egy mosógép vagy egy hűtőszekrény kicserélésére. Szinten egy évtized alatt két és félmillióval többen vannak azok, akik már megengedhetnek maguknak egy hét nyaralást.

Tíz éve még minden negyedik embernek gondot jelentett a lakással kapcsolatos fizetési hátralék vagy a hiteltörlesztés, most már ez csak minden tizedik embert érinti. Ebben döntő szerepe volt a devizahiteles mentőcsomagoknak.

A minimálbér közel két és félszeresére emelése nem csak a kiskeresetűek jövedelmét növelte, de hozzájárult a többi fizetés emelkedéséhez is. Az adócsökkentések szintén pénzt hagynak az embereknél, a magyar családoknál.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!