100 ezer forint vissza nem térítendő állami támogatást adnak >> Feltételek:

100 ezer forint vissza nem térítendő állami támogatást adnak >> Feltételek:

Fontos határidő közeleg: akár 100 ezer forint állami ingyenpénzt is kaphatunk

2016 végéig már összesen 194 ezren kötöttek államilag támogatott nyugdíjbiztosítást, közülük 79 ezren első alkalommal vehetik igénybe az előző évi befizetéseik után járó adójóváírást. Az adóbevallás május 22-ig kell benyújtani mindenkinek, és az igényét erre a pénzre, az állami támogatásra, ebben a bevallásban kell jelezni! AKI ezt elmulasztja az nem kap pénzt!

Ezt az igényt jelezve az adóhatóság fogja átutalni a pénzt a számlánkra!
2014-ben vezették be az államilag támogatott nyugdíjbiztosítások rendszerét, melynek keretében az általunk befizetett pénzek után az állam 20%–os támogatást ad, aminek a maximális összege éves szinten 130 ezer forint lehet! FIGYELEM >> Az adójóváírás azonban nem kerül automatikusan az ügyfelek szerződésére, azt a május 22-ig benyújtandó személyijövedelemadó-bevallás keretében kell igényelni.

Az  adójóváírás igénylés kitöltése:
A biztosító ehhez február közepéig minden érintettek elküldte a papírokat, ez alapján az igazolás alapján kell kitölteni!Május 22-ig mindenkinek be kell nyújtani az adóbevallást, így aki még nem kapott ilyen igazolást és van államilag támogatott nyugdíjbiztosítása, az mindenképpen gondoskodjon az igazolás pótlásáról, különben nem kapja meg az állami támogatást, ami akár 130 ezer forint is lehet!

NEM KELL AGGÓDNI! Ha a bevallás benyújtását követően vette észre, hogy elmulasztotta az adójóváírás igénylését: ez a lépés az elévülési időn belül önellenőrzés keretében utólagosan pótolható.

Az szja-bevallás megfelelő rovatának kitöltésén kívül érdemes arra is odafigyelni, hogy a szerződő rendezze esetleges adó- vagy járuléktartozását, mivel ez is akadályozhatja, hogy az adóhivatal átutalja az összeget.

Be the first to comment on "100 ezer forint vissza nem térítendő állami támogatást adnak >> Feltételek:"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*