150 ezer forint állami ingyenpénz >>> erről sokan még csak nem is tudnak!

150 ezer forint állami ingyenpénz >>> erről sokan még csak nem is tudnak!

Szinte mindenki tisztában van azzal, hogy százezrekbe, milliókba is kerülhet egy komolyabb egészségügyi kiadás, ezért érdemes még egészségesen felkészülni és rendszeresen félretenni erre a célra. Kevesen tudják viszont, hogy az erre alkalmas egészségpénztáraknál a hozam mellett állami támogatást is kapunk. Érdemes azonban körültekintően eljárnunk, mivel egyes szolgáltatók drágák lehetnek, a befektetési hozam pedig jellemzően alacsony.

Mi az az egészségpénztár?

Az önkéntes egészségpénztárak a nyugdíjpénztárakhoz hasonló, rendszeres megtakarítási formát jelentenek, ahol

  • az állam 20%-os adójóváírást fizet az éves befizetésünkre, ha viszont két évre le is kötjük a pénzünket, efölött még 10% jár rá. Az állami támogatás felső határa 150 ezer forint, ebbe beleszámít az önkéntes nyugdíjpénztárakra igénybe vett adójóváírás is,
  • összegyűjtött vagyonunkat a pénztár befekteti, a portfóliónkat viszont nem saját magunk választjuk meg, hanem jellemzően egy viszonylag alacsony hozampotenciállal rendelkező, kockázatkerülő eszközökbe fektető értékpapírkosarat kapunk készhez (ez elsősorban azért van, mert az egészségpénztári hozamot akár éven belül is realizálni tudjuk), a hozam viszont adómentes.
A munkáltatónak is van lehetősége gyarapítani a pénztári vagyonunkat cafeteriaként, erre a befizetésre viszont nem jár állami támogatás.

Mivel a munkáltatói befizetések adóterhe tavaly tavasszal 43,66%-ra módosult, számos munkahely döntött úgy, hogy inkább bérként fizeti ki dolgozójának az egészségpénztárba fizetett megtakarítását, az egészségpénztárak vagyonnövekménye pedig emiatt jelentősen megcsappant.

Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSz) elnöke telefonon feltett kérdésünkre elmondta, hogy az egészségpénztári tagok sokkal inkább támaszkodnak a munkáltatói befizetésre, mint az önkéntes nyugdíjpénztárak; egyes pénztárak emiatt pedig 20-30%-os befizetés-visszaesést is tapasztalhattak, ami lényegesen nagyobb, mint ami az önkéntes nyugdíjpénztárak esetén felmerült.

A szakember egyébként kiemelte azt is, hogy egyre többen fizetik egyénileg az egészségpénztári számlájukat; arra számít, hogy hosszú távon ez pótolni fogja a munkáltatói fizetések visszaesését.

Az összegyűlt pénzt

  • egészségügyi szolgáltatásokra, például szűrővizsgálatokra, kórházi, háziorvosi ápolásra költhetjük el, ehhez azonban szükséges, hogy a pénztárunkkal az adott egészségügyi intézménynek érvényes szerződése legyen,
  • kivéve, ha termékeket, például gyógyszereket, gyógyászati eszközöket veszünk.
  • Adott esetben a kezelés miatt kieső jövedelmünket is pótolhatjuk az összegyűlt pénzből.

Mindehhez kapunk egy kártyát is, amellyel fizetni tudunk az igénybe vett termékért, szolgáltatásért.

Kedvezményezettként megjelölhetjük továbbá a családtagjainkat, rokonainkat is, akik szintén elkölthetik a pénztárban összegyűlt pénzt egészségügyi kiadásokra, ha kell. Ha meghalunk, a pénz örökölhető.

Kravalik Gábor elmondta azt is, hogy az egészségpénztárak számos értékesítési csatornát használnak az új ügyfelek megszólításához:

  • a zárt pénztárak többnyire a munkáltatókon keresztül toboroznak új tagokat,
  • a bankokhoz köthető pénztárak előszeretettel használják a banki értékesítési csatornákat,
  • alkuszok és többesügynökök is értékesíthetnek egészségpénztári tagságot,
  • az internet is egyre népszerűbb értékesítési csatorna.

Az ÖPOSz elnöke kiemelte azt is, hogy egyes munkáltatók előszeretettel hívnak meg egy vagy több szolgáltatót is azért, hogy a terméküket és ezt az öngondoskodási formát bemutassák a dolgozóiknak.

Mennyibe kerül?

Szép az adókedvezmény és a hozamok megléte, de a költségek hasonló megtakarítási formákhoz képest kifejezetten magasak lehetnek.

Előfordul, hogy a szolgáltatók egyébként engednek a költségekből például adomány esetén, vagy más szolgáltatásokat kedvezményesen vásárolhatunk cégcsoporton belül, de most ettől az egyszerűség kedvéért eltekintünk.

Négy jelentősebb költségeleme van az egészségpénztáraknak:

  • A belépéskor fizetendő, a működési tartalékba kerülő tagdíj, amit az egyszerűség kedvéért nyitási költségként fogunk innentől kezdve említeni, ez egy fix összeg.
  • A működési tartalékba és a likviditási tartalékba történő befizetés együtteséből létrejövő rendszeres költség, amit minden tagdíjfizetéskor levonnak tőlünk. Pontos mértékét az alapján határozzák meg a pénztárak, hogy mekkora tagdíjat fizetünk be; aránya általában annál alacsonyabb, minél magasabb tagdíjat fizetünk, vagyis az önkéntes nyugdíjpénztárakhoz hasonlóan sávos rendszerről beszélhetünk.
  • A költségek levonása után képezett fedezeti tartalékból vonják a befektetési portfóliók kezelési díját, amely – egy befektetési alap költségeihez hasonlóan – árfolyamveszteségként jelentkezik.
  • Emellett még jellemzően a kártyáknak is van költsége, ez viszont mindössze pár ezer forint, amit utána évekig nem kell újra kifizetnünk, ha csak véletlenül el nem hagyjuk.

Megnéztük, hogy a tíz legnagyobb állományt kezelő egészségpénztár milyen költségekért dolgozik, a legfrissebb adat az állományokra vonatkozóan 2015 év végi – azóta a Honvéd egészségpénztár beolvadt a Prémiumba, a Dimenzió csoport egyik üzletágával kapcsolatosan pedig működési problémák léptek fel, ez az egészségpénztárat viszont várhatóan nem fogja érinteni.

A nyitáskor fizetendő költség a működési alapba kerül, ez a legtöbb szolgáltatónál pár ezer forint, de a Prémiumnál például díjmentes.

150 ezer forint állami ingyenpénz, amiről sokan még csak nem is hallottunk
Persze ezek a költségek eltörpülnek azok mellett, amelyeket a tagságunk során fizetünk ki a likviditási és a működési alapba, érdemesebb inkább ezt részletesen megvizsgálnunk.

A felmerülő fix költségeket a sávosan fizetendő működési és likviditási alapba kerülő költségek jelentik, ezeket egy kalap alá véve a következő díjakkal találkozhatunk annak fényében, hogy havonta vagy évente mekkora tagdíjat fizetünk be >>>

Az ábráról kiderül, hogy:

  • havi 5 ezer forintos befizetésnél a Medicina a legolcsóbb szolgáltató,
  • havi 10 ezer forintnál a Vitamin,
  • havi 20 ezer forint és afölött a Vasutas a legolcsóbb,
  • alacsonyabb befizetéseknél a Tempo, míg magasabb befizetéseknél a Dimenzió, aztán pedig a Patika a legdrágább szolgáltatók.
  • Magasabb, a táblázatban nem szereplő díjfizetésnél egyébként előbb-utóbb a Medicina lenne a legdrágább szolgáltató a 6 százalékos költségsáv miatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!