2-3 millió forintot fűtéskorszerűsítésre, fürdőszoba felújításra >>> így igényelheted ezt az összeget!

Friss! 2018 Júliustól indul újra a program >>>

2-3 millió forintot fűtéskorszerűsítésre, fürdőszoba felújításra >>> így igényelheted ezt az összeget!

A lakástakarék-pénztári megtakarítások legfontosabb célja évek óta a felújítás. A jellemzően 2-3 millió forintot fűtéskorszerűsítésre és fürdőszobára költjük. ÉVENTE 286 EZER FORINT JÁR

A mostanában pénzükhöz jutó lakástakarék-pénztári tagok átlagosan 4-8 éve kötötték a szerződésüket, és most – a jellemzően kisebb betétek miatt – nagyjából 2,5-3 millió forintot költhetnek lakáscélokra. Ez az összeg azonban csak részben – nagyjából felében – jelenti a befizetett összegeket. A másik fél a pénztárak által adott kedvező kamatozású kölcsön.

Köntös Péter az OTP Lakástakarék vezérigazgatója jelezte, hogy továbbra is a felújítás és a korszerűsítés a leggyakoribb felhasználási cél. Ezen belül leginkább a fürdőszoba felújítás, illetve a fűtésrendszer átalakítása gyakori. A festés, homlokzati szigetelés is megjelenik a kitűzött célok között, és van néhány kevésbé kézenfekvő cél – a pénz felhasználását igazoló számlák adatai alapján –, mint a beépített bútorok vásárlása.

8 hozzászólás

  1. Annyit tudtam meg ,hogy van ilyenn pályázat,de hogy egyáltalán hogyan juthatsz hozzá azt nem tudtam meg!

  2. T.cím !
    Bármilyen furcsán hangzik,már leállították a kölcsön igénylést én meg még ott tartok ( bár nagy szükség lenne a kölcsönre ), hogy nem tudom milyen formába, hogyan kell az igényem benyújtani. ERRE KÉREK VÁLASZT ! ! ! / mert nem mindenki „írástudó „. Előre is kösz a választ.

      1. Ilona Szalai szia Dömötör Katalin vagyok nagyon megköszönèm ha tudnál segiteni. Nekem is hogy hol ès hogyan lehet benyujtani a pályázatot.Elöre is köszi 😛

  3. Megköszönném én is ha valami infórmációt kaphatnék,hogy juthatnák hozzá,és hova lehet benyújtani a pályázatot!

  4. Apró Jánosné vagyok, én is szeretnék információt kapni, hogy merre induljak. Köszönöm szépen.

  5. Nyugdíjas vagyok és a fűtést kellene felújítanom, ha tudna valaki segíteni abban, hogy hol lehetne pályáznom.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!