Szociális bérlakás-programot indítanak, amely fantasztikus áron nyújtana lakhatást a diákoknak és fiatal családosoknak!

Szociális bérlakás-programot indítanának, amely elérhető áron nyújtana lakhatást a diákoknak és fiatal családosoknak!

A Jobbik arra szólítja fel a kormányt, hogy tegyen lépéseket a fiatalok lakhatásának megoldására. Szociális bérlakások 2017

Farkas Gergely, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján közölte: négypontos javaslatcsomagot ajánlanak a kabinet figyelmébe. Ennek első eleme a kollégiumi férőhelyek bővítése, részben korszerűsítéssel, részben új épületek építésével. A jobbikos politikus a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) felmérésére hivatkozva elmondta, hogy a felsőoktatási intézmények kollégiumi helyeire – amelyek a legolcsóbb lehetőségek – minden évben 30-40 százalékos túljelentkezés van.

A Jobbik emellett egy szociális bérlakás-program beindítását szorgalmazza, amely elérhető áron nyújtana lakhatást a diákoknak és fiatal családosoknak, s az építőipart is fellendítené.

Javaslatuk harmadik pontja az üres ingatlanok bevonására vonatkozik, amit egy ösztönző rendszerrel szeretnének elérni. Farkas Gergely szerint több tízezer kiadó lakás elősegítené az árak csökkenését. Emellett a párt egy önkormányzati bérlakás-rendszer beindítását is javasolja.

A frakcióvezető-helyettes jelezte, hogy az elmúlt években robbanásszerű áremelkedés volt az albérletpiacon, és több tízezer fiatal a felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetése után szembesül a nehézségekkel.

lakás

(a kép illusztráció)

A Jobbik aktivistái a Petőfi híd budai hídfőjénél – ahol több egyetem van – egy sátrat helyeztek el és egy kartontáblát tettek rá, amin – az oktatási államtitkárra utalva – az állt, hogy “Palkovics Kollégium”.

Forrás : hirado.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!