CSALÁDOK, TARTOZÓK FIGYELEM! MA VÉGET ÉRT A KILAKOLTATÁSI MORATÓRIUM!

ELINDULNAK A KILAKOLTATÁSOK >>> CSALÁDOK, TARTOZÓK FIGYELEM! MA VÉGET ÉRT A KILAKOLTATÁSI MORATÓRIUM!

Trócsányi László, igazságügyi miniszter szerint a megoldást nem a moratórium meghosszabbítása jelenti, hanem az adós fizetőképességének helyreállítása. Erre szerinte a magáncsőd lehet a megfelelő rendszer, amelybe eddig 642 család jelentkezett, összesen 1600 magyart mentett meg.

Az adósok helyzetén ugyanakkor sokat segíthet a kormány legújabb szabálymódosító terve. Eszerint a dobra vert ingatlanok az első évben a mostani hetven százalék helyett értékük száz százalékán kerülhetnek csak kalapács alá. Így ritkábban fordulhatna elő, hogy bár az adós elveszítette otthonát, tartozása nagy része mégis megmarad.

Hogyan akar segíteni a kormány az otthonukat elveszítő családoknak?

Szabó Sándor (MSZP) azt kérdezte, hogy a kilakoltatási moratórium március 1-jei lejártával milyen segítséget akar biztosítani a kormány az otthonukat elveszítő családoknak. Tavaly több mint kétezren vesztették el az otthonukat – jegyezte meg, úgy értékelve, hogy a családi csődvédelem megbukott.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára azt felelte: a szocialisták hajszolták devizahitelekbe az embereket, a kormány azonban árfolyamgáttal, kilakoltatási moratóriummal, családi csődvédelemmel és Nemzeti Eszközkezelővel – amelynek ingatlanállománya meghaladja a 28 ezret – igyekezett segíteni az érintetteknek.

Csaknem 3500 kilakoltatás vagy birtokbaadás volt tavaly Magyarországon, ezerrel több, mint egy évvel korábban – közölte a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar csütörtökön az MTI-vel.

Adataik szerint 2016-ban összesen 3474 alkalommal került sor kilakoltatásra vagy birtokbaadásra, a legtöbb, ezer eset a második és harmadik negyedévben volt. Az első negyedév adatai ennél jóval alacsonyabbak a kilakoltatási moratórium miatt.
A legtöbb esetben ingatlan sikeres árverezését követő birtokbaadás volt, de jelentős a lakásügyben hozott határozat végrehajtása is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!