FONTOSABB LESZ A TAJ KÁRTYA, MINT VALAHA! NÉZZÜNK RÁ A TAJ KÁRTYÁNKRA, MERT HA EZ AZ ADAT HIÁNYZIK RÓLA, NEM FOGADJÁK EL!

Fontos! Nézzünk rá a TAJ kártyánkra! Ha nem látszódnak a számok, lehet nem fogadják el “csak” a számot!

Új törvény lépett hatályba az egészségügyi alapellátásról, s sok részletszabályt csak később ismerhetünk meg, ha a kapcsolódó rendeletek is megjelennek. Nem árthat, ha mindenesetre ellenőrizzük, megvan-e, s ha igen, olvasható-e még a TAJ kártyánk.

Augusztus 1-én hatályba lépett a 2015. évi CXXIII. törvény az egészségügyi alapellátásról. A Magyar Közlöny 102. számában jelent meg. Érdekessége, hogy a legtöbb paragrafusa csak  január 1-től alkalmazandó, és a később megjelenő miniszteri rendeletek fogják kitölteni tartalommal.

A törvény szerint az egészségügyi alapellátás biztosítja, hogy a beteg a lakóhelyén, illetve annak közelében választása alapján igénybe vehető, hosszú távú, személyes kapcsolaton alapuló, folyamatos egészségügyi ellátásban részesüljön, nemétől, korától és betegsége természetétől függetlenül.

A törvény 12.§-a 2016-tól előírja az úgynevezett kollegiális szakmai vezető intézményének újbóli bevezetését a háziorvosok, a házi gyermekorvosok és az alapellátást nyújtó fogorvosok esetében járásokhoz igazítottan, valamint megyei és országos szinten.

A vezető háziorvos, házi gyermekorvos, fogorvos feladatai a következők lesznek:

a) figyelemmel kíséri a gyógyító-megelőző munka színvonalát,

b) a szakmai munka minőségbiztosítása, amelynek kapcsán felvilágosítást kérhet az orvostól, a tapasztalatairól, és amennyiben intézkedés indokolt, értesíti a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi feladatkörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalát,

c) az illetékes önkormányzat felkérésére részt vesz a háziorvosok, házi gyermekorvosok, fogorvosok helyettesítésének megszervezésében,

d) az illetékes önkormányzat felkérésére részt vesz az ügyeleti szolgálatok megszervezésében,

e) összehangolja a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi szolgálattal kapcsolatos oktatási, továbbképzési feladatokat.

A tervek szerint a kistérségekben a háziorvosok maguk választhatják meg a vezetőt, aki „rálátna” a praxisokban zajló gyógyításra, adatokat gyűjtene, elemezne, a jó gyakorlatokat közkinccsé tenné. Az illetékes államtitkár-helyettes úgy fogalmazott, hogy elvárható lesz a betegtől, hogy adja le a kártyáját egy orvoshoz.

Sok embernek nincs már meg a TAJ kártyája, vagy tönkrement. Kimosták a mosógépben egy zsebben, vagy ráolvadtak a számok a műanyag tokra a melegben, vagy a költözéskor elveszett. Sokan nem jelentkeztek be egyetlen körzeti orvoshoz sem. Egy részük egészséges fiatal, másik részük minden problémájával magánorvoshoz megy, és sokan elmentek külföldre dolgozni, ahol biztosítottak. Ezekre alapozva nem lehet adatgyűjtést végezni és elemzést készíteni. Olyanok után is kapnak az orvosok kártyapénzt, akik magánorvoshoz járnak.

Azt nem lehet tudni, hogy az életerős, orvoskerülő fiatalokat milyen módszerrel fogják a TAJ kártyájuk leadására ösztönözni vagy kényszeríteni. Ez is, mint sok más fontos részlet a következő félév jogalkotásának kérdése lesz.

Annyi bizonyos, hogy a TAJ kártyának az eddigieknél jelentősebb szerepe lesz. Ezért nem elég, ha csak emlékszünk a számára. Nézze meg mindenki saját maga a kártyáját és pótolja a hiányosságokat!

A TAJ kártya elvesztése, megsemmisülése, megrongálódása esetén, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) honlapjáról is letölthető igénylőlapon TAJ kártya másodlat igényelhető. Az ország egész területén, bármely kormányhivatalnál igényelhető a TAJ kártya pótlása vagy cseréje. Ezért 3.000 forint szolgáltatási díjat kell fizetni. (Első új kártyáért nem kell.) A TAJ kártya pótlása, cseréje esetén az igényléséhez szükséges dokumentumokat kell benyújtani a kormányhivatalhoz. Minden igényléshez szükséges:

• személyazonosításra alkalmas igazolvány (személyazonosító igazolvány – ideértve az ideiglenes személyi igazolványt is, – érvényes útlevél, kártyaformátumú vezetői engedély)

• lakcímet, és/vagy tartózkodási helyet igazoló okmány (lakcímkártya).

Más dokumentumokra is szükség lehet az egyén körülményeitől függően, – például kiskorú törvényes képviselőjének eljárása esetén a törvényes képviselő személyazonosítására alkalmas igazolvány és a kiskorú születési anyakönyvi kivonata, – ezért érdeklődjünk előzetesen, vagy nézzünk utána azOEP honlapján.

A TAJ kártya önmagában nem elegendő az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság bizonyítására. Azon kívül egyéb, személyazonosításra alkalmas okirat (pl. személyazonosító igazolvány) felmutatása is szükséges. Ebből kifolyólag fontos, hogy a TAJ kártyán szereplő személyazonosító adatok azonosak legyenek a többi személyazonosításra alkalmas okiraton feltüntetett adatokkal. Azok változása esetén új TAJ kártya kiállításáról kell gondoskodnia a magánszemélynek.

Amennyiben például a TAJ kártya tulajdonosának családi- vagy utóneve megváltozik, akkor az ország területén bármely kormányhivatalnál, igénylőlapon kell a kártya adatmódosítását (cseréjét) kérni. A TAJ kártyával kapcsolatos ügyintézést személyesen vagy postai úton lehet lefolytatni. Tekintettel arra, hogy a postán küldött igénylés esetén az ügyfél azonosítása más módon nem lehetséges, csatolni kell az aláírt és kitöltött igénylőlap mellett, az azonosításhoz és az ügyintézéshez szükséges dokumentumok ügyfél által aláírt másolatát, illetve az igazgatási szolgáltatási díj megfizetéséről szóló igazolást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!