HAMAROSAN HAVI 50 EZER FORINTOT KAPHATSZ VÍZRE, ÁRAMRA, REZSIRE, FŰTÉSRE! 5 ÉVEN KERESZTÜL KAPHATÓ!!!

HAMAROSAN HAVI 50 EZER FORINTOT KAPHATSZ VÍZRE, ÁRAMRA, REZSIRE, FŰTÉSRE! 5 ÉVEN KERESZTÜL KAPHATÓ!!!

HAVI 55 EZER FORINTOS TÁMOGATÁS JÖN! MUTATJUK MIKORTÓL ÉS HOGYAN IGÉNYELHETŐ!

A támogatás neve hivatalos néven a munkáltató által nyújtható mobilitási célú lakhatási támogatás, nos ebből valószínűleg a legtöbben nem fogják tudni, hogy mi fán terem ez a dolog, egyszerűbb könnyebb nevén albérlet cafeteriának nevezzük.Ezt az újfajta támogatást 2017. január 1-jén vezették be, jelenleg is nagy összegű támogatás, de 2018. január 1-től már havonta 55 ezer forint feletti összeget kaphatunk albérleti költségekre!

Ezt a támogatást a munkahely teljesen adómentesen adhatja dolgozójának albérleti költségekre, így mindenki jól jár, Te pénzt kapsz, a  cég pedig adómentesen adhat! A támogatást 5 évig lehet igénybe venni, így már most sejthető, hogy igen komoly összegről van szó, amit támogatás gyanánt fel lehet venni albérletre!

De nézzük meg a pontos összegeket 2017-re >>>

A foglalkoztatás első 24 hónapjában (két évében) a bruttó minimálbér 40 százaléka lehet, tehát jelenleg havi 51 ezer forint.

A foglalkoztatás második 24 hónapjában (harmadik és negyedik évében) a minimálbér 25 százaléka adható, ez most 31 875 forint,

a foglalkoztatás első 48 hónapját követő 12 hónapban (ötödik évben) a minimálbér 15 százalékát adhatja a munkáltató, ami most 19 125 forint.

És nézzük meg 2018-ra >>>>

A foglalkoztatás kezdetétől 2017 2018
1. év 51000 55200
2. év 51000 55200
3. év 31875 34500
4. év 31875 34500
5. év 19125 20700

4 hozzászólás

  1. mikor és hogyan lehet igégyelni mivel most épen kelene mivel lekötik azaz kikapcsolják az áramot és a vizet lekötik mivel évégi áram sámlát kaptam nem tudom kihez fordulhatnék segitségért

  2. Hasonló helyzetbe nvagyok.Én minden hó ban fizettem a számlákat, de a vég számlák azt mutatják: ki kapcsolták a gázt.

  3. Sajnos rehabos vagyok 4 órát bejelentve 4 órát alkalmi szerződéssel dolgozom! 80% rokkantosítás mellett muszály dolgozni,annyira kevés a nyugdíjam,de csak 50 km! Nem jár!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!