MINIMÁLBÉR, BÉRPÓTLÉK, PIHENŐNAP, FELMONDÁS ÉS TÁVOLLÉTI DÍJ 2018 >>>

MINIMÁLBÉR, BÉRPÓTLÉK, PIHENŐNAP, FELMONDÁS ÉS TÁVOLLÉTI DÍJ 2018 >>>

VÁLTOZÁS JÖN A MINIMÁLBÉRNÉL, BÉRPÓTLÉKNÁL, PIHENŐNAPNÁL, FELMONDÁSNÁL ÉS A TÁVOLLÉTI DÍJNÁL!

A Magyar idők hírei alapján átfogó egyeztetésekre kerül sor a 2012-ben hatályba lépett munka törvénykönyvének módosítási javaslatairól. A szakszervezetek szeretnék rendezni elsősorban a felmondásra vonatkozó szabályozásokat, a jogellenes munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos jogorvoslati lehetőségeket, a kisgyermekeseknek a még nagyobb védelmét, ugyanakkor a bérpótlékok kérdését is szeretnék újabb jogalapokra helyezni.

A munkaadói és a munkavállalói oldal szakértői között egyeztetések történnek annak érdekében, hogy az Országgyűlés egyszerre tárgyalhassa a 2012 óta hatályban lévő kódex pontosításra szoruló paragrafusait, valamint az egyéb javaslatokat is.
Közös indítványokat tesznek a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok. is, természetesen már régóta tart a törvénykönyv felülvizsgálata, a felek a javaslatokról a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán állapodhatnak majd meg, és a parlament elé majd csak ezután kerülhet a módosító csomag.


Többek között az alábbi javaslatok szerepelnek a szakszervezetek javaslatai között:

– a legkisebb munkabér meghatározásánál a munkáltató már nem hivatkozhatna az aktuális munkaerőpiaci helyzetre, mint ahogy eddig megtette, hanem most már több szempontot kell figyelembe vennie: az ország általános bérszínvonalát, a dolgozók és családjaik szükségletét, a létfenntartáshoz szükséges költségeket, a társadalombiztosítási juttatásokat, és nem utolsó sorban az egyes társadalmi csoportok helyzetét is.
– a megszakítás nélküli műszakban dolgozóknál beépítenék a törvénykönyve a műszakpótlékon felüli kötelező 10 százalékos bérpótlékot. Ugyanakkor tartalmazza a javaslatcsomag a 100 százalékos, minden érintett munkavállalóra nézve kötelező vasárnapi bérpótlékot is.
– tegyék kötelezővé a munkáltatónak, hogy a havi két pihenőnapot munkavállalója számára, vasárnapra ossza be.
– a kisgyermekes dolgozók esetében, egészen a gyermek ötéves koráig, csak korlátozott szabályozás mentén lehessen megszüntetni a munkaviszonyát.
– arra is köteleznék a foglalkoztatót, hogy amennyire csoportos létszámleépítésre kerül sor, azt követően, elsősorban azokkal töltsék fel a megüresedő álláshelyeket , akiknek a12 hónapon belül mondtak fel, a vállalkozás működésével összefüggő okok miatt.
– a javaslat szerint a jelenlegi 12 hónapban maximalizált távolléti díjfizetési kötelezettséget megemelnék legalább 12, de legfeljebb 36 hónapra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!