700 ezer forint jár mindenkinek az államtól – Akkor is megkapod, ha nem akarsz gyereket >>
Nemcsak gyerekeseket és gyermeket tervezőket támogat az állam.
A családi otthonteremtési kedvezmény, vagyis a jelent komoly anyagi forrást, és tény, hogy hatására – a Kormányzati Tájékoztatási Központ információira hagyatkozva – egyre csak nő az előre vállalt gyermekek aránya, a csok ugyanis nemcsak a már meglévő gyermekek után jár, de megelőlegezve, a vállalandó gyermekek után is. De mi a helyzet akkor, ha nincs gyermeked, és nem is szeretnél, vajon olyankor is támogatja az állam, ha otthont teremtenél?
Gyerekek nélkül is jár állami támogatás
Bár a csok egyértelműen gyermekek vállalásához, mértéke pedig a számukhoz van kötve – nem beszélve arról, hogy ez az államilag támogatott hitelek esetében is komoly befolyásoló tényező -, még mindig létezik olyan lakáscélú állami támogatás, melynek kapcsán teljesen mindegy, van-e gyereked, illetve akarsz-e egyáltalán.-írja a femina.hu
Ez pedig a lakástakarék, mely olyan, rendszeresen befizetett megtakarítást jelent, melyet lakáscélra lehet felhasználni, a befizetett összegek után pedig évente 30%-os vissza nem térítendő támogatást nyújt az állam. A támogatás már önmagában is hatalmas előnyt jelent, emellett a megtakarításra még hozamot is lehet számolni.
Ez a fajta támogatás alanyi jogon jár minden állampolgárnak, családi állapottól és jövedelemtől függetlenül, a feltétele csupán az, hogy az illetőnek érvényes lakástakarék-szerződése legyen, ráadásul nem is jelent kis összeget, ha ugyanis kihasználod a tízéves futamidőt, és havonta 20 ezer forintot teszel félre, pontosabban fizetsz be, a befizetett összeg után az állami támogatás összege a 720 ezer forintot is eléri.
A támogatás előnye továbbá az is, hogy a lakástakarék jelentette összeget nemcsak lakásépítésre, új vagy használt lakás vásárlására használhatod fel, de más lakáscélokra is, például bővítésre, felújításra, korszerűsítésre, helyreállításra, továbbá hitelt is jóval könnyebb lesz felvenni megléte esetén.