Járulékok 2018: Januártól ismét járulékot csökkentene a kormány
A kormány várhatóan kezdeményezi a munkáltatói járulékok további fél százalékpontos csökkentését jövő januártól; ezzel 2018-ban 2,5 százalékponttal lesznek alacsonyabbak a vállalkozásokat érintő közterhek – jelentette be Varga Mihály csütörtökön Budapesten, a Nemzeti Versenyképességi Tanács őszi első tanácskozása után, sajtótájékoztatón.
A testület ülésén a nemzetgazdasági miniszter vezetésével az üzleti szféra, a gazdasági szervezetek, valamint a tudományos élet elismert képviselői a tavaly novemberben megkötött hatéves bérmegállapodás gazdasági hatásait tekintették át.
Varga Mihály emlékeztetett arra, hogy tavaly hosszú távú bérmegállapodást kötöttek a kormány, a munkaadók és a munkavállalók képviselői, a megállapodás része volt a 2018-ra esedékes újabb 2 százalékpontos járulékcsökkentés, illetve az, hogy amennyiben 2017 első 9 hónapjában a bruttó bérnövekedés meghaladja a 11 százalékot, akkor a kormány kezdeményezni fogja, hogy 2018. január elsejével a munkáltatói járulék összege ne 2 százalékponttal, hanem 2,5 százalékponttal csökkenjen. (Mivel jövőre választási év van, így borítékolható a nagyobb csökkentés – A szerk.)
Varga Mihály kifejtette, a tavalyi megállapodás beváltotta a hozzá fűzött reményeket, az idén jelentősen csökkentek a közterhek. A társasági adó egységesen 9 százalékra mérséklődött, a munkaadói szociális hozzájárulási adó 27 százalékról 22 százalékra változott, a minimálbér 15 százalékkal, a garantált bérminimum 25 százalékkal emelkedett.
A miniszter kiemelte: a magyar gazdaság növekedési pályán maradt, az elmúlt fél évben 3,6 százalékkal bővült, a magyar építőipar júliusban Európában a legnagyobb mértékben nőtt, az ágazatban július végén 4 ezerrel többen dolgoztak, mint egy évvel korábban. Magyarországon a munkanélküliség arány 4,2 százalékra csökkent, a foglalkoztatottak száma meghaladta a 4 millió 430 ezret. Megjegyezte, hogy a rendszerváltás óta Magyarországon ennyien még nem dolgoztak, mint most.
Hozzáfűzte azt is, hogy az államháztartás egyensúlya megmaradt, az egész évre tervezett 2,4 százalék államháztartási hiány tartását semmi nem fenyegeti.
Varga Mihály hangsúlyozta: a megállapodást folytatni kell.
A KSH adatai szerint a versenyszférában a bruttó keresetek az első hét hónapban 11,2 százalékkal nőttek, a miniszter szerint jó ok van azt feltételezni, hogy a harmadik negyedév végére a bérnövekedési feltétel teljesül, így minden esély megvan arra, hogy 2018 január elsejétől ne 2 százalékponttal, hanem 2,5 százalékponttal csökkenjen a munkáltatói járulék összege.
Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke, a versenyképességi tanács tagja elmondta, hogy a hatéves megállapodás jelentősen hozzájárult Magyarország versenyképességének javulásához. A megállapodás hat évre kiszámíthatóságot ad a vállalati vezetőknek, a befektetői tárgyalásokon a járulékcsökkentés mértéke javítja a magyar üzleti modell adatait, növekszik az esély a beruházások elnyerésére – emelte ki a HIPA elnöke. – MTI
Vélemény, hozzászólás?