Ingyen jogosítvány 2019 – az első jogosítvány ingyenes lesz 2019-ben is

Ingyen jogosítvány 2019 – az első jogosítvány ingyenes lesz 2019-ben is

6 ezren kapnak ingyen B  “C” és “E” kategóriájú jogosítványt

Óriási az érdeklődés a kormány ingyen sofőr-képző programja iránt, hatezren kapnak majd ingyen B “C” és “E” kategóriájú jogosítványt, a képzés összesen ötmilliárd forintos költségét részben uniós forrásból fedezik – írja pénteki számában a Világgazdaság.

A lap az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft-től megtudta: a programra eddig több mint 25 ezren regisztráltak, jelenleg zajlik a toborzás. A csoportos tájékoztatók heteken belül megkezdődnek, majd ezután indul a képzés.

A Világgazdaság cikke szerint a több százezer forintos képzési költség megtakarítása mellett a kiválasztott jelentkezők biztos állást is kapnak. Tavaly mintegy 7300 olyan állást ajánlottak tehergépkocsi-vezetőknek, illetve kamionsofőröknek, amelyekre nem volt elegendő, vagy megfelelő jelentkező.

Kérem, jelentkezzen itt, amennyiben érdeklődik a fent leírt képzés iránt. Ha bármilyen kérdése van a képzéssel kapcsolatban, bizalommal forduljon Hozzánk, munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére!

Az űrlap kitöltése semmilyen kötelezettséggel nem jár, kizárólag azt a célt szolgálja,
hogy jelezze felénk érdeklődését a programmal kapcsolatban, valamint lehetőséget

Kapcsolat:
Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft.

 

163 hozzászólás

        1. Helló ” gyermekes anyuka vagyok és szeretnék B kategóriás jogositványt.Köszönöm ellőre is a lehetőséget.

    1. Ha van rá még lehetőség szívesen be iratkoznak egy ijen tanfolyamra,jelenleg munka nélküli vagyok.Hol tudnák jelentkezni

  1. B-kat jogosítványom van.Megszeretném kérdezni,hogy C-E kategoriát le tehetem ingyen?

  2. B kategóriást szeretném, mert nagy álmom válna valóra, sajnos az anyagi helyzetem nem engedi.

  3. Férjem szeretne jogosítványt szerezni, csak anyagi helyzetünk sajnos nem engedi.

  4. Szeretnék énis B kategoriás jogositvány szeretnék jelentkezni.

  5. C, E kategóriát szeretnék, és részletes tájékoztatást. Köszönöm!

  6. Jó napot! Engem a D kategória érdekelne,arra is van lehetőség?

  7. Szeretnék jelentkezni b kategoriás szabolcsegye Nyíregyháza

  8. Szeretnék jelentkezni a párommal együtt B kategóriás jogosítványra, 3 kiskorú gyermek mellett nagy segítség lenne. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

  9. Szeretnék B kategoriás jogositványt nagy hasznom lenne belöle anyagi helyzetem sajnos nem teszi lehetövé hogy le tegyem tartos beteg gyermekemel együtt nagy segicség lenne nekünk

  10. Szeretnek jelenkezni B kategoriára. Megkönnyitené az elhejezkedésemet.

  11. Szeretnèk egy B-kategóriáju jogosítványt.Jol jönne a gyerekek mellè.

  12. Szeretnénk B jogoszítvànyt,màr réggota szeretném, csak nem engedte az anyagi helyzettem sajnos, köszönöm szépen a lehetőséget

  13. Szeretnék jelentkezni.egyedül nevelem a kislányom.nagy segitség lenne.

  14. Hol lehet jelentkezni? Szeretnék én is B kategóriás jogosítványt

  15. B kategóriás jogosítványt szeretnék anyagi helyzetem sajnos nem engedi 🙁

  16. Üdv! Szeretnék jelentkezni a C,E kategóriájú jogosítvány megszerzésére ! Köszönöm

  17. Jó napot!Én a b kategóriás jogosítványra szeretnék jelentkezni..

  18. Szeretném letenni B kategóriából a jogosítványt. Anyagi nehézségek miatt eddig sajnos még nem volt lehetőségem rá, de szükségem lenne rá.

  19. Szeretnék jelentkezni B kategorias jogositvány ra. köszönöm

  20. Szép jó estét B kategoriás jogsit szeretnék van egy beteg kisbabám és nagyon nagy segítség lenne a szállitásában.

  21. Szeretnék B kategóriás jogosítványt szerezni ingyen.

  22. B- kat jogosítványom van. Azt szeretnèm megkèrdezni, hogy C-E kategóriás jogosíványt mrgszerezhetem ingyen?

  23. Szeretnék én is B-jogosítványt. Komolyan érdekel a dolog

  24. Szeretnék jelentkezzni a „B” kategoriás jogositványra. Nagy vágyam vállna valóra

  25. Üdvözlöm szeretnék jelenkezni ingyenes jogositvanyra .
    Elöreis köszönöm
    Gabi

  26. „B” kategoriás jogsira szeretnék jelentkezni,anyagiak miatt ezt nem tehetjük meg.Nagyon örülnék ha lehetne jogsim 😊

  27. Sziasztok! Szeretnék B kategóriás jogosítványra! Nagy álmom válna valóra, sajnos anyagi helyzetem nem engedi hogy eltudjam kezdeni.

  28. Szeretnék jelentkezni B kategóriás jogosítványra!

  29. Szeretnék jelentkezni a B-kategoriás jogosítványra mivel 3-kiskorú tartósan beteg gyeremeket nevelk akiket sürün kell orvoshoz hordani őneröböl pedig képtelenek lennék kifzetni. Kérem. Segitsenek.

  30. Szeretnék B kategóriás jogosítványt,ez minden álmom!3 gyerekekem egyedül nevelem,így az anyagi helyzetem nem engedi,hogy ezt megvalósítsam!

  31. Szeretnék B kategóriás jogosítványt ,a gyerekek miatt lenne nagy segítség!

  32. Szeretném letenni a C, E jogosítványt. Részleteket kérnék ezzel kapcsolatban.

  33. Szeretnék B kategoriás jogositványt 3 gyermekes csalad apa vagyok es a munkaba jaras megkonyitene szamunkra.

  34. Szeretnék érdeklődni hogy hagyján kezdhetném el B kategóriás jogosítványt?

  35. Szeretnék ingyenes B kategóriás jogosítványt!
    Folyamatban van logisztikusi képzésem, mellé szeretném megszerezni.

  36. szeretnék jelentkezni hol lehet vagy vagy valami telefon számot kérhetek ????

  37. Szeretnék én is B jogosítványra jelentkezni kérésemet előre is köszönöm

  38. Szeretnék ingyenes jogosítványról tájékoztatást kapni. Köszönöm

  39. Szeretnénk a fiam részére, élni az ingyen jogsival, nagy segítség lenne!! Előre is köszönöm!

    1. Szeretnénk a fiam részére, élni, az ingyen jogsival! Nagy segítség lenne számunkra! Előre is köszönöm!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!