Hosszú hétvégék 2020-ban! Itt vannak a dátumok >>>

Hosszú hétvégék 2020-ban! Itt vannak a dátumok >>>

Nem leszünk elkényeztetve négynapos hosszú hétvégékkel a következő évben: a húsvétot és a karácsonyt leszámítva csak augusztus 20-a körül lesz négynapos hétvége 2020-ban – derül ki a Magyar Közlönyből. Jó hír, hogy kevesebb szombati munkanapra kell szabadságot kivenni jövőre.

A Munka törvénykönyve alapján minden évben a pénzügyminiszter határozza meg a munkaszüneti napok körüli munkarendet.

A rendelet alapján augusztus 21. péntek lesz pihenőnap, illetve december 24. csütörtök.

Ez azt jelenti, hogy a dátumok körül négynapos hétvégék lesznek, ezeket a pihenőnapokat augusztus 29-én és december 12-én kell ledolgozni, ez lesz a két szombati munkanap.

A nagypéntek és a húsvét hétfő miatt április 10-13. között sem kell dolgozni. Háromnapos hétvégék természetesen lesznek még, hiszen a pünkösd minden évben hétfőre is esik, május elseje és október 23-a pedig péntek lesz 2020-ban. Ezeknél az ünnepnap miatt lesznek háromnaposak a hétvégék. A nemzeti ünnepek közül március 15-e vasárnapra esik, ott nem számíthatunk extra szabadnapra, ahogy november elsején sem, ami szintén vasárnap lesz.

A 2020-as hosszú hétvégék

 

  • április 10-13. (péntek – hétfő)
  • május 1-3. (péntek – vasárnap)
  • május 30.-június 1. (szombat- hétfő)
  • augusztus 20-23.(csütörtök – vasárnap)
  • október 23-25. (péntek – vasárnap)
  • december 24-26. (kedd – csütörtök)

Ezek közül csak egy használható hosszú hétvége van, az augusztus 20-i, ekkor 3 szabadnappal egy egész hetet kapunk – persze csak ha időben lecsapunk ezekre a napokra, mert biztos, hogy sok munkatársunk pályázik rá.

 

Utazik a magyar

Mivel a belföldi turizmus folyamatosan bővül, várható hogy a következő év hosszú hétvégéin is hamar megtelnek a magyar szállodák – éppen ezért érdemes már most lecsapni a legjobb ajánlatokra.

Idén a harmadik negyedévben például Siófok, Hajdúszoboszló és a főváros vonzotta a legtöbb turistát, de Eger, Balatonfüred és Gyula is az élbolyban végeztek. A legkeresettebb úti célok top tízes listájára még Szeged, Hévíz, Zalakaros és Nyíregyháza kerültek fel. Somogy, Veszprém és Zala megye részesültek legnagyobb arányban a foglalásokból.

Minden ötödik foglalás wellness-szállodába szólt.

A harmadik negyedévben is népszerűek voltak a kirándulóhelyek, nevezetességek és fürdők. Nagy az érdeklődés az egri és a siklósi vár, valamint a Festetics-kastély iránt, de a Szilvásváradi Kisvasút és a Nyíregyházi Állatpark is keresettek voltak. Fürdők közül a miskolctapolcai, a harkányi, a zalakarosi, a hajdúszoboszlói is kiemelkedtek, továbbá a Hévízi-tó iránt is nagy volt az érdeklődés.  Korábbi cikkünk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!