Site icon 24 óra! – Friss hírek

Áttörés, a magyarok elhallgatott történelme és eredete végre napvilágra került?! Fény derült hunok, avarok és honfoglaló magyarok származására!

Áttörés, a magyarok elhallgatott történelme és eredete végre napvilágra került?!

A Kárpát-medencében feltárt hun, avar és honfoglalás korszakokból (másképpen nevezve: honalapító magyarokból) származó 265 emberi maradvány teljes genom szintű elemzésével a jelenleg elérhető legnagyobb pontossággal sikerült rekonstruálni ezen korszakok népességtörténetét – állítják közleményükben a kutatók.




A vizsgált minták teljes örökítőanyag készletének sikeres kinyerése után, azokat a legmodernebb számítógépes algoritmusokkal hasonlították össze közel 3000 ősi mintáéval, valamint Eurázsia összes ma élő népcsoportjának genomjával egy szuperszámítógépen.

Az ilyenek masinál nevében található „szuper” jelző arra utal, hogy emberi erőforrással beláthatatlanul sok számítást képesek elvégezni rövid idő alatt.

A kutatóknak mindhárom korszakból sikerült azonosítaniuk az első generációs magnépességet (core), a helybeli őslakosokat, és az ezek keveredéséből leszármazottakat.




A Current Biology című tudományos lapban közölt eredmények szerint az európai hunok egy része ázsiai hun felmenőktől származott, másik része pedig az útközben integrált sztyeppei szarmata és germán elemekből állt, ami megfelel a történeti forrásoknak.

A kutatók állítják, így már igazolt a – szakmai körökben erősen vitatott – biológiai folytonosság az ázsiai és európai hunok között.

A tanulmány szerzői között találjuk Török Tibort, az SZTE Genetikai Tanszékének professzorát, akivel már 2017-ben interjút közöltünk, amikor honfoglaláskori leletekről genetikai vizsgálatok először mutatták ki, hogy hogy a Kárpát-medencébe érkező őseink jelentős százalékban a hunok DNS-ével rendelkeztek.




A szegedi kutatók akkor megállapították, hogy

a honfoglalók ősei hunok voltak, és a magyar az avarok nyelve lehetett.

Exit mobile version