Egy olyan rejtett világról számolt be, melynek ha bejelentenék a létezését, világforradalom törne ki és újra kellene írni az emberiség történelmét…Egy Amerikai katona vallomása:

Az Amerikai Légierő radarkövető operátora, Niara Isley nemrég az egész világot sokkolta vallomásával.

Azt állítja ugyanis – és ezt eskü alatt is hajlandó megismételni – hogy felvitték a Holdra egy titkos katonai és kutatási célú misszió keretében.




Amit ott látott, arról soha nem lett volna szabad beszélnie de úgy gondolja, hogy már nincs vesztenivalója, és a nyilvánosság megvédheti, az egyetlen védelem arra, hogy ne tegyék el láb alól, amiért a Holdon található titkos kolóniáról beszélni mer…

Az Amerikai Légierő egykori tagját több hónap alatt 8-10 alkalommal rabolták el. Az elrablás után Niara Isley-t egy titkos alaptáborba vitték, amely a Hold sötét oldalán található.

Niara szerint a bázis furcsa hüllő lények tulajdonában volt, azonban az üzemeltetést emberi személyzet végezte.




Azt állította, hogy sok más embert akaratuk ellenére tartottak a bázison, akárcsak Niara-t.

A legrosszabb az egészben, hogy éjszakánként testileg kihasználtak bennünket, emberről emberre.”

A kísérletek tárgyaként lenézték, és embertelen bánásmódban részesült. Kijelentette, hogy az orvosi kísérleteket szürke idegenek végezték, ami azt jelenti, hogy az összeesküvés gyökere sokkal mélyebbre hatol, mint azt képzeljük.




Az elrablás és kísérletezés folyamata hónapokig tartott, majd végül szabadon engedték. Azonban meg van győződve arról, hogy nem engedték volna szabadon anélkül, hogy előtte memóriatörlésnek vetették volna alá.

Valójában azt mondja, hogy az akkori emlékek feltűnő hiánya döbentette rá arra, hogy elrablás áldozata lehetett.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!