Most érkezett a hír Mészáros Lőrincről és feleségéről! Előre megmondták, hogy ez lesz!

A Telex összefoglalója szerint a lap kiderített pár infót Várkonyi dolgos hétköznapjairól is. Kollégái szerint Várkonyi „rendszeresen bejár” dolgozni és „maradt az a dolgozó nő, aki azelőtt volt, hogy férjhez ment Mészáros Lőrinchez”.

„Férjhez mentem, családom van, és elmondhatom, hogy sosem kapaszkodtam senkibe, sosem voltam rászorulva mások segítségére. Rengeteget tanultam, dolgoztam, a saját erőmből jutottam el oda, ahol most tartok” – mondta korábban az új életéről a műsorvezető.




Egyik munkatársa konkrétumokat is elárult a Story magazinnak Várkonyi hétköznapjairól.

„Andi sokat bejár, reggel érkezik, és dolgozik, amíg szükség van rá. A legjobb szakemberekkel vette körbe magát. Ő a főnök, de nem játssza meg magát, nincsenek allűrjei, mindig kedves. Egy a többiek közül, aki odafigyel a jó munkakörülményekre, a jó hangulatra is, pszichológusként tudja, ez utóbbi mennyire fontos a hatékonyság szempontjából. Az értekezleteken is szívesen részt vesz, ad a kollégái véleményére, igencsak kedvelik őt”




– mondta a neve elhallgatását kérő alkalmazott, aki azt is hozzátette, hogy az Andrássy úti irodában gyakran feltűnik a férj, azaz Mészáros Lőrinc is, aki „szintén barátságos ember hírében áll.”A rejtélyes alkalmazott beszélt arról is, hogy Várkonyiban van némi távolságtartás, de ez teljesen érthető, hiszen „az ország leggazdagabb emberének” felesége – írta a Story magazin.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!