400 ezer forintot kapnak a 8 órában dolgozó munkavállalók!

Most 400 ezer forint jár 8 órás műszak esetében!

2023. január 28-tól duplájára emelkedett a munkába járás költségtérítése. A napi munkába járás és a hazautazás esetén kilométerenként akár 30 forint költségtérítést kaphat adómentesen munkáltatójától a munkavállaló évente max 400 ezer ft-ig.

A munkáltatónak a munkába járás költségét ennek az összegnek 60 százalékáig, azaz kilométerenként 18 forint összegben kell kötelezően megtérítenie.

A munkáltató a 30 forintos költségtérítés már a 2023 januári munkába járás költségtérítésekor alkalmazhatja, a 18 forintos, kötelező költségtérítést először a február havi munkába járás költségeinek megtérítésekor kell figyelembe venni.




Az utazási költségtérítést, az arra való jogosultság megállapításának, igazolásának módját több jogszabály együttesen határozza meg. A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 2023. január 1-jétől hatályos 51. § (2) a) albekezdése értelmében a munkáltató köteles a munkavállaló részére a munkaviszony teljesítésével felmerült szükséges és indokolt költséget megtéríteni. A munkába járás és a hazautazás költségei azonban nem tartoznak ezen költségek körébe.

A munkavégzési kötelezettség teljesítéséhez a munkavállalónak rendszeresen el kell jutnia a lakóhelyéről munkahelyére. A költségtérítés részletszabályait a 39/2010 (III.26.) Korm.rendelet írja elő, de semmi nem tiltja, hogy a munkáltató a felmerülő költségek 100 százalékát megtérítse. A 100 százalékos költségtérítés adóvonzatával azonban kalkulálni kell. A tömegközlekedés (autóbusz, vonat, hév, hajó, komp stb.) költségtérítése minden esetben adómentes. A saját gépjármű használata már nem az. Az adómentesség feltételeit a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény szabályozza. Azt azonban minden esetben vizsgálni kell, hogy valóban a 39/2010 (III.26.) Korm.rendelet szerinti munkába járás történik-e. Közigazgatási határon belül ez csak a kormányrendeletben előírt esetekben valósul meg.




Az Szja törvény 25. § (2) bekezdése alapján „adómentesnek” minősül, vagyis a nem önálló tevékenységből származó jövedelem kiszámításánál nem kell figyelembe venni azt a bevételt, amelyet a munkavállaló a 39/2010 (III.26.) Korm.rendelet szerinti munkába járás esetén a munkáltatótól az utazási bérlet, vagy jegy árát meg nem haladó értékben kap.

A gépjárművel (személyautó, tehergépjármű, motorkerékpár stb.) történő munkába járás kötelező és adómentes költségtérítése kapcsán átmeneti rendelkezéseket kell alkalmazni. A gépjármű saját tulajdona továbbra sem követelmény.

Az átmeneti szabályokat a 16/2023. (I. 27.) Korm. rendelet tartalmazza. A 16/2023. (I. 27.) Korm. rendelet 1. §-a módosítja az Szja törvény 25. § (2) b) albekezdését, és módosítja a 39/2010 (III.26.) Korm.rendelet 4. §-át is.




Az Szja törvény 25. § (2) b) albekezdése alapján adómentesnek minősül az a költségtérítés, amelyet a munkában töltött napokra a munkahely és a lakó- vagy tartózkodási hely között és/vagy a hazautazásra a munkahely és a lakóhely között közforgalmi úton mért oda-vissza távolság figyelembevételével, kilométerenként 15 forint értékben kap a magánszemély. 16/2023. (I. 27.) Korm. rendelet a kilométerenként adható adómentes összeget 30 forintra módosítja. A kormányrendelet szabályai már a 2023. január hónapra kifizetett költségtérítések esetében is alkalmazhatók.

A 39/2010 (III.26.) Korm.rendelet 4. § (1) bekezdése azt írja elő, hogy amennyiben a munkáltató gépjármű költségtérítési kötelezettsége fennáll, akkor az Szja törvényben (jelenleg kormányrendeletben) meghatározott adómentes költségtérítés 60 százalékát köteles kifizetni. A kötelező költségtérítés összege 2023. január hónapjában még 9 forint/km, de 2023. februárjától ez az összeg 18 forint/km-re emelkedik.

2023. január    2023. február   
Kötelező költségtérítés       9 forint/km     18 forint/km
Adómentes költségtérítés        30 forint/km 30 forint/km

Nem változott az a szabály, hogy mely esetekben köteles a munkáltató gépjármű használatot téríteni. Ez ugyanis nem munkavállalói kívánalomra történik.




A 39/2010 (III.26.) Korm.rendelet 4. § (2) bekezdése értelmében a költségtérítést 30 forint/km-ig a munkáltató mérlegelési jogkörben nyújthatja azon munkavállalók számára, akik esetében a kormányrendelet alapján kötelező gépjárműköltségtérítési kötelezettség áll fenn.

Továbbra is fennáll az a szabály, hogy a munkavállaló a munkába járás címén járó utazási költségtérítés igénybevételével egyidejűleg nyilatkozik a lakóhelyéről és a tartózkodási helyéről, valamint arról, hogy a napi munkába járás a lakóhelyéről vagy a tartózkodási helyéről történik-e.




A fentiekben leírt szabály vonatkozik a heti hazajárás költségtérítésére is. Ez azt jelenti, hogy 2023. január 1-jétől az adómentes gépjármű költségtérítés ez esetben is 30 forint/km. A 18 forint/km kötelező költségtérítési szabályt viszont csak 2023. február 1-jétől lehet alkalmazni. A heti hazautazás költségtérítésével kapcsolatban más szabályváltozás is történt, de a gépjármű költségtérítés ez esetben sem munkavállalói kívánalomra történik. A kötelező térítési esetkör nem változott.

A Hivatalos értesítő 2023/5. számában közzétették a gazdaságfejlesztési miniszter közleményét, amely szerint a munkáltató által fizetett hazautazással kapcsolatos költségtérítés havi felső korlátja a 2023. évben 400 ezer forint. Forrás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!