Kormányinfó 2023.04.20 – Rendkívüli bejelentések a Kormánytól, ezeket vezetik be!

Kormányinfó 2023.04.20 – Rendkívüli bejelentések a Kormánytól, ezeket vezetik be!

Csütörtök reggel 9.30-tól kormányinfót tartott Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra, amelyen az árstopot érintő kérdésekről is beszéltek.

A szerdai kormányülésen döntöttek az árstopot érintő kérdésekről, melynek határideje április végén jár le. Ezeket Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón jelenti be.




Gulyás elmondta, hogy a háború kezdete óta minden ülést a háborús kérdésekkel kezdenek. Ez idő alatt több százezer ember halt meg, Az is aggodalomra ad okot, hogy megjelentek a sugárhasználatú fegyverek is. Leszögezte, továbbra is az Magyarország érdeke, hogy a NATO ne kerüljön bele a háborúba, hiszen az világháborúhoz vezetne, azon belül is atomháborút kockáztatna a világ. A kormány ezért továbbra sem támogatja fegyverrel a háborút.

Marad az ársapka

Ezenfelül Gulyás közölte, hogy a háború miatt jelentős inflációs helyzet alakult ki. A kormány célja, hogy idén decemberre egy számjegyű legyen a drágulás, ezért június 30-ig maradnak az árstopok – jelentette be. Az nem merült fel a kormányban, hogy más termékekre is kiterjesszék az ársapkát.

Arra a kérdésre, hogy visszahoznák-e a üzemanyagárstopot, ha a közeljövőben erősen felmenne az ára, azt felelte, hogy jelenleg nincs a kormány előtt ilyen tervezet.

Ingyenes lesz a mezőgazdasági öntözés

Idén ingyenes lesz a mezőgazdasági öntözés, ennek költségeit a kormány állja majd – jelentette be a miniszter. Újságírói kérdésre Gulyás elmondta, ez az intézkedés előreláthatólag 10 milliárd forintos terhet jelent a kormány számára.




Az ukrán gabonaimportról azt mondta Gulyás, hogy tranzitszállítások a jövőben is lehetnek, de Magyarországra nem lehet majd szállítani. A kormány a magyar gazdák és fogyasztók védelme érdekében tiltotta meg több mezőgazdasági termék importját Ukrajnából, ez június 30-ig tart a jelenlegi döntések szerint.

Kérdésre elismerte, hogy ennek az intézkedésnek azonban lehet árfelhajtó hatása.

Kisegítik a mikrovállalkozásokat

Arról is döntött a kormány, hogy a mikrovállalkozások számára az átlagfogyasztás feletti áramfogyasztását a lakossági piaci árakhoz igazítják. Ez azt jelenti, hogy egy kilovatt ára 70 forint lesz – jelentette be Gulyás Gergely.

Folyamatosan ellenőriznek majd a hatóságok

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő ezután arról beszélt, hogy amíg háború van, addig infláció is lesz. Ezért a kormány meghozta az inflációellenes lépéseit.




Ezeknek már van hatása, mivel január óta csökken az infláció – mondta.

Kitért arra is, hogy az előírt mennyiségű készletet biztosítania kell az árstopos termékekből, nincs bocsánat annak, aki ezt nem teljesíti. Amíg maradnak az árstopok, addig a hatóságok folyamatosan ellenőrizni fognak. Szentkirályi Alexandra azt is elmondta, hogy az online árfigyelő rendszer működik, és ahol szabálytalanságot látnak, ott lépni fognak:

Ezekben a nehéz időkben nincs helye a nyerészkedésnek!

Fontos változás június 1-től

Új eszköz bevezetéséről is döntött a magyar kormány, miszerint az alapvető élelmiszereket 20 kategóriára (hús, zöldség, pékáru stb.) kell bontani, az áruházaknak pedig ezen termékcsoportok esetében heti legalább 10%-os akciót kell hirdetnie – jelentette ki, majd hozzátette, hogy a részletszabályok kidolgozása még folyamatban van.

A rendelet majd június 1-től lép életbe, és lesz egy árbevételszint, ami alatt ez az intézkedés nem vonatkozik az üzletekre, tehát a legkisebb boltokat nem kötelezik akciókra.




Kérdésre Szentkirályi Alexandra elárulta, hogy ez azt jelenti majd, hogy az üzleteknek minden héten egy-egy kategóriából egy-egy terméket kell kötelezően akciózniuk 10%-kal. A következő héten pedig újabb termékre kerül majd a kedvezményes át, így az előzőről az lekerülhet.

„Ruszkik haza!” plakát

Gulyás a köztévé kérdésére elmondta, hogy támogatná azt a plakátkampányt, amelyet a Nyugati Pályán nevű csoport indított Ruszkik haza! felirattal – amerikai pénzből -, csakhogy szerinte „késtek legalább 60 valahány évet.”

Kérdésre azt is elmondta, hogy ha az év végéig sikerül egy számjegyűre csökkenteni az inflációt, akkor talán jövőre kedvező helyzet alakulhat ki az építőiparban is.

76,4 milliárd forint érkezik Budapesthez, mégis csődről beszélnek

Gulyás Gergely reagált Karácsony Gergely budapesti túlélőcsomagjára is. Szerinte Tarlós Istvántól igen nagy megtakarításokat örökölt annak idején a főváros, és most meg már csődről beszélnek.

Szerintük Gyurcsány Ferenc ráparancsolt Karácsony Gergelyre, aki engedelmeskedik neki.




Gulyás elárulta, a Lánchíd esetén akkor fizeti ki a kormány az ígért pénzt, ha a főváros betartja az előírt kötelezettségeket. Hozzátette: a főváros 2023-as költségvetési rendelete szerint 76,4 milliárddal több ipa folyik majd be.

Kérdésre elmondta, hogy a budapesti fejlesztéseket az elmúlt másfél évtizedben a kormány valósította meg, a főváros esetleges pénzügyi nehézségei nem befolyásolják ezeket a beruházásokat – írja a blikk.

Hozzátette, nincs olyan kérelem a kormány asztalán, hogy Budapest hitelt venne fel, de csak a legritkább esetben engedélyeznek ilyet.

Egy másik kérdésre azt is elmondta Gulyás, hogy a kormánynak nincs vészforgatókönyve a budapesti közösségi közlekedés fenntartására, hiszen azt a főváros működteti. A miniszter bízik abban, hogy ezt Budapest fenn is tudja tartani a jövőben. Hozzátette: elsődlegesen a BKV működését kell biztosítani.


Nem tudnak amerikai lehallgatásról

Gulyás újságírói kérdésre elmondta, jelenleg a magyar kormány nem tud olyan esetről, hogy az Egyesült Államok magas rangú magyar kormánytisztviselőket hallgatott volna le.

Folyamatosan tárgyalnak az EU-val

A miniszter elárulta, hogy folyamatosak a tárgyalások az Európai Unióval a forrásokról. Most már csak a bizottságtól várják a visszajelzést. Továbbá elárulta, hogy a kormány a bécsi egyezmény alapján jár el a diplomatákkal szemben, azt szeretnék, ha az amerikai nagykövet is így dolgozna, és ebben partner lenne – mondta egy másik kérdésre.

Két álláspont van a háborúval kapcsolatban

Gulyás elmondta, két álláspont van a háborúval kapcsolatban. Az egyik szerint tűzszünet kell és béketárgyalások, míg a másik álláspont szerint tartson addig a háború, amíg a korábbi nemzetközi szerződésben lévő ukrán határok nem állnak helyre.

A miniszter szerint az utóbbi akár hosszú évtizedekig is eltarthat. A svéd NATO-csatlakozásról azt mondta, hogy a kölcsönös bizalmat kell előmozdítani.

Egy másik kérdésre elmondta: nem tudjuk, mi történne, ha Ukrajna nem kapna nyugati fegyvereket és pénzt. Bizonytalan, hogy ilyen esetben hol lennének a frontvonalak, és hogy ekkor mi lenne az orosz hadicél.


Nem bosszúról van szó

A státusztörvény kapcsán Gulyás cáfolta, hogy bosszúról lenne szó a pedagógusokkal szemben, amiért sztrájkoltak. Véglegesen kiforrott állásfoglalás viszont még nincs, folynak az egyeztetések az ügyben.

A riporter felhívta Gulyás figyelmét arra is, hogy eddig több mint négyezer tanár jelezte, hogy ha elfogadják a státusztörvényt, akkor beadja a felmondását. A miniszter egyrészt hangsúlyozta, hogy ez az aktív tanárok 3%-a, majd hozzátette szerinte addig nem érdemes a státusztörvény hatásáról beszélni, amíg a törvénytervezetet be nem nyújtják a parlamentnek.

Leégett encsi iskola ügye

Gulyás elismerte azt is, hogy valóban nagyon lassan halad a két évvel ezelőtt leégett encsi-fügödi iskola felújítása.

Ezt azzal magyarázta, hogy idő kellett a tervezésre, de reméli, minél hamarabb újjáépül az iskola, az ügyben legkésőbb májusban döntést hoz a kormány.


Nincs egyetértés a Fideszben a svédek NATO-csatlakozásáról

Újságírói kérdésre, miszerint mikorra várható a svédek NATO-csatlakozási kérelmének ratifikációja, Gulyás azt mondta: „Céljaink vannak, nem dátumunk.” Elismerte, valóban van a Fidesz-frakcióban vita a svédek csatlakozását illetően. Szerinte ez azonban nem azt jelenti, hogy a frakció olyat jelzett, hogy egy azonnali szavazásnál ne szavaznák meg a támogatást, csak az ellenérveiket dobták be.

A miniszter szerint az ügy jelenleg a párbeszédnél tart, erre a beszélgetésre nyitott a kormány.

Nem lesz legalizálva a marihuána

Kérdésre Gulyás Gergely egyértelmű választ adott arra, hogy elképzelhető-e, hogy a kormány legalizálná Magyarországon a marihuánafogyasztást:

Amíg mi vagyunk kormányon, nem.

Oroszország a partnerünk, az Egyesült Államok a barátunk

A néhány napja bejelentett amerikai szankciók bevezetése után a magyarországi kivonulását megkezdő orosz beruházási bank nem jelentett nemzetbiztonsági kockázatot a miniszter szerint. Az orosz bankra sok magyar és nemzetközi szereplő is kémbankként hivatkozott.




Korábbi kérdésre kijelentette: Oroszország a partnerünk, az Egyesült Államok a barátunk. Oroszország jelenleg gazdasági értelemben parterünk, akkor lehetne a barátunk, ha betartaná a nemzetközi jogi megállapodásokat – fejtette ki bővebben.

Ki kell vizsgálni, ha a szakrendelések várólistája megnő

Gulyás Gergely a Blikk újságírójának kérdésére, miszerint az egészségügyben több hónapot kell várni a vizsgálatokra, elmondta:

– Arról, hogy a szakrendelőkben országosan ilyen esetek tömegesen jelen lennének, nem tudok. Az általam ismert adatok alapján ennek az ellenkezőjéről tanúskodnak, tehát ha vannak ilyenek, azokat azonnal meg kell vizsgálni – szögezte le a miniszter. Hozzátette, a szakrendeléseknél különösen nem fogadható el, hogy ilyen hosszú legyen a várólista – írják.

Hozzátette: az Európai Unióban a magyar várólisták a legjobbak közé tartoztak. Igaz, a várakozási idő később a koronavírus-járvány miatt megnőtt, de azóta javuló tendenciát mutatnak.




– A szakrendeléseknél én ezzel a jelenséggel nem találkoztam. Ha ez változott, akkor azonnali kormányzati beavatkozást igényel. Meg fogom nézni – ígérte Gulyás Gergely a Blikknek.

Arra a kérdésünkre, hogy mennyi az a várakozási idő, ami elfogadható, úgy felelt:

– Ha nem egészen speciális beavatkozásról van szó, akkor ott ez csak órákban vagy napokban mérhető.

Végül a kilőtt svájci farkas ügyéről is kérdeztük a minisztert, miszerint tervezik-e szigorítani az állatvédelmi jogszabályt az eset kapcsán. Gulyás szerint így is kellőképpen szigorú ez a törvény, hiszen letöltendő börtönbüntetés járhat azért, ha valaki természetkárosítást követ el – írja a hitelforum.hu.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!