20 százalékos nyugdíjemelés jöhet, nagy pénz érkezik hamarosan?

20 százalékos nyugdíjemelés jöhet, nagy pénz érkezik hamarosan?

Újabb különutakon járna Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke – ezúttal a jelenlegi nyugdíjrendszert reformálná meg, mert szerinte nem igazságos, hogy azok, akik gyerekeket neveltek és ezért kiestek a munkaerőpiacról a múltban, most sokkal kevesebb nyugdíjat kapnak. A Pénzcentrumnak nyilatkozó szakértők szerint valóban nincs akadálya a reformnak, csakhogy ehhez kormányzati akarat is kellene, ez pedig a közelben sem látszik írja a pénzügyi fórum.





Újra kellene gondolni azoknak a magyar nyugdíjasoknak a juttatását, akik akár 15-20 százalékkal is kevesebbet kapnak, de gyereket vagy gyerekeket neveltek fel – ezt Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke mondta tegnap a Parlamentben.

A jegybankelnök úgy fogalmazott, szerinte nem igazságos, és ezért nem fenntartható, hogy a két gyermekes édesanyák nyugdíja 15 százalékkal, a három gyermekeseké pedig 20 százalékkal alacsonyabb az átlagnyugdíjasokénál. Ezt orvosolni kell, nagyon sok technikai lehetőség van az orvoslásra.




Kitért arra is, hogy jegybankelnök kijelentette: Magyarország fenntartható felzárkózásához lényeges, nélkülözhetetlen az egészséges demográfia, minden sikeres gazdasági felzárkózás ezen alapszik. 2010-ben megindult a fordulat – a termékenységi ráta 1,23 százalékról felment 1,59 százalékra, “ez az út majdnem fele” -, de 2016 óta a dinamikánk csökken.

Nem elégedhetünk meg azzal, hogy tavaly is csak 88 ezer gyermek született meg. Egy új demográfia 2.0 kormányzati programra van szükség, bővülő népesség nélkül nem lesz gazdasági siker sem

 – fogalmazott Matolcsy György.


Adjuk a szüleinknek az egy százalékot?

Megkérdeztük a szakértőket Matolcsy szavairól, hogy vajon tényleg ennyire szörnyű ez a helyzet, és mi lenne rá a lehet legjobb megoldás? Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament elnöke pedig konkrét javaslattal is előállt, amelyen már évek óta dolgoznak – igaz, a bevezetésre vagy megfontolásra semmilyen hajlandóságot nem mutat a kormány.

Talán azzal érdemes kezdeni, hogy a 20 százalékos különbség, amiről az elnök beszél, talán túlzó egy kissé. Azt az irányt mindenesetre mi is üdvözöljük, hogy valamit tenni szeretnének, mert régóta esedékes lenne a változtatás: mi a Nyugdíjas Parlamentnél korábban egy olyan népszavazási kérdéssel álltunk elő, mely biztosítaná, hogy nem csak civil szervezeteknek és egyházaknak, hanem a saját szülinknek is „felajánlhassuk” az adónk egy százalékát.




Ha valaki, aki magasabb társadalmi ranglétrán áll, és valóban szeretné visszaadni a szüleinek a gondoskodást meg az iskoláztatást, nyilatkozhatna őgy, hogy az SZJA egy százaléka saját szüleihez menjen. Ez jelentős forrásbővítést is hozna, ugyanis Magyarországon jelenleg a 4,3 millió dolgozó emberből 1,8 millióan rendelkeznek csak az egy százalékokról – csak gondoljunk bele, ha mondjuk további másfél-két millió ember úgy döntene, hogy rendelkezik, és rögtön a saját szüleinek adná az összeget, mi minden javulna meg rögtön a nyugdíjrendszerben. Sajnos, a javaslatot lesöpörték – mondta Karácsony Mihály elnök.

Jövő héten több utalás érkezik a számlánkra, ennyivel jön több pénz a kisgyerekeseknek!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!