Vastag Csaba kitálalt- Sosem hallott információk az énekestől!

Vastag Csaba kitálalt- Sosem hallott információk az énekestől!

Vastag Csaba az X-Faktor egykori győztese többször került kórházba az alkohol miatt. Talán már nem is élne, ha nem vet véget időben a folyamatos ivásnak. Függőségéről Hajdú Péternek beszélt a Frizbiben. Az adás péntek este kerül fel a YouTube-ra.

Vastag Csaba korábban is beszélt arról, hogy huszonévesen az alkoholizmus határára került. Az éjszakai élet, a fellépések és az ivás kéz a kézben jártak az életében. Egy ponton orvos figyelmeztette, ha így folytatja, abba belehal.



„Egy koncert után mondta nekem egy orvos, ha nem megyek haza, és folytatom aznap az ivást, végem van.”

Emiatt 20-as éveiben úgy volt vele, hogy csak 30 éves koráig akar élni. Hiszen ezt az életvitel tovább nem tudta volna tartani. Társaságban mindig versenyként tekintett az ivásra, ő akart lenni aki a leggyorsabban a legtöbbet bírja inni. A másnaposság ellenszereként is inkább az alkoholhoz nyúlt.  Volt, hogy hónapokig csak ivott, emiatt vannak időszakok amelyekre emiatt nem is emlékszik.



Azonban 30-hoz közel rájött, hogy nem erre az életvitelre vágyik, az énekes többször is volt emiatt elvonón. Állítása szerint ma már keveset iszik.

Legutóbb a felesége kérte, hogy rúgjon be, mert kíváncsi volt, hogy olyankor a férfi hogyan viselkedik. Azonban a próbálkozás nem járt sikerrel hiszen 22 korsónyi sörig jutottak a számolással és semmi baja nem volt a hírességnek.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!