Megtudhatod mennyi megtakarítással rendelkeznek a jövő nyugdíjasai!

Megtudhatod mennyi megtakarítással rendelkeznek a jövő nyugdíjasai!

Fontosnak tartja az öngondoskodást, az időskorra való takarékoskodást a jövő nyugdíjasainak 86 százaléka. A K&H szakértői szerint a 30-59 éves korosztály tagjai azzal számolnak, hogy 69 évesen mehetnek majd nyugdíjba. Akiknek van megtakarítása, azok 2,2 millió forinttal rendelkeznek átlagosan.

A K&H egy vezetője szerint a 30-59 korosztály tagjai úgy látják, hogy a jelenlegi 65 évvel szemben 69 év lesz a jövőben várható jogszabályban megszabott nyugdíjkorhatárt. Ha viszont nem a nyugdíjkorhatárra vonatkozó előíráson múlna, akkor már 57 évesen nyugdíjba vonulnának.




A válaszadók 10 százaléka úgy gondolják, hogy egyáltalán nem kapnak nyugdíjat az államtól.

Azok, akik számítanak állami nyugdíjra, 28 százalékban érzik úgy, hogy meg fognak tudni megélni belőle, ám ezen belül csak 3 százalék válaszolta azt, hogy ez a kényelmes megélhetéshez is elég lesz” – mondta Székely Pálma.

A szakember szerint kedvező, hogy a válaszadók 59 százaléka rendszeresen takarékoskodik. Ezen belül 31 százalékuk minden hónap elején tesz félre, 18 százalékuk a hónap végén megmaradó összeget tartalékolja, 10 százalékuk pedig alkalmanként spórol. A megtakarítással rendelkezőknek a második negyedév végén átlagosan 2,2 millió forintos tartalékuk volt, szemben az egy évvel korábbi 2,4 millió forinttal. A részeredmények alapján nagyok az eltérések. Budapesten az átlagos megtakarítás 3 millió forint, míg a községekben 900 ezer.




A felmérésben résztvevők közül tízből majdnem nyolcan arra számítanak, hogy nyugdíjas korukban is dolgozniuk kell majd. Ezt leginkább a nők és az alacsonyabb végzettségűek érzik így. Székely Pálma szerint most kell a prioritásokat jól beállítani a költésnél és megtakarításnál annak érdekében, hogy nyugdíjasként az érintetteknek ne legyenek anyagi problémái.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!