180 ezer forintot kapott a Lufthansától egy utas!

180 ezer forintot kapott a Lufthansától egy utas!

180 ezer forintot kapott a Lufthansától egy utas! – A 19 éves Jake Hayden a kanadai Torontóból utazott Magyarországra. Útja második felén, a Lufthansa Frankfurtból Budapestre tartó járatán a leszállás előtt az egyik légiutaskísérő véletlenül úgy tette le az asztalra a kávét, hogy az ital a férfire ömlött. A légiutaskísérő csak annyit mondott, hogy „Jaj, ne”. Majd folytatta a többi utas kiszolgálását.




Miután az italfelszolgálás véget ért, Haydennek lehetősége nyílt arra, hogy elsétáljon a mosdóba. Ahol le tudta mosni a kávét és hűteni az égési sérüléseit.

Hayden ezt követően égési sérülések okozta fájdalom miatt nem tudta bekapcsolni a biztonsági övét.

Budapestre érkezve felkeresett egy gyógyszerészt, aki megerősítette, hogy másodfokú égési sérüléseket szenvedett, és gyógyszert írt fel, amelyet a Budapesten töltött idő alatt végig kellett szednie. Sérülései meggyógyultak, mire visszatért torontói otthonába. Így Kanadában nem fordult helyi orvoshoz.




A család kapcsolatba lépett a Lufthansával a kellemetlenségek miatt. Válaszul egy ötszáz dolláros, azaz nagyjából 180 ezer forintos kártérítést ajánlott a cég, de a bocsánatkérés elmaradt.

A család azonban csalódott volt, szerintük a légitársaság nem kezelte helyén a helyzetet, és ragaszkodnak ahhoz, hogy a Lufthansa bocsánatot kérjen és vonja felelősségre a kávéborogató légiutas-kísérőt.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!