Nyugdíjkorhatár 2024-2025 – Hatalmas emelésre lehet számítani!

Nyugdíjkorhatár 2024-2025 – Hatalmas emelésre lehet számítani!

Nyugdíjkorhatár 2024-2025 – Hatalmas emelésre lehet számítani! A 30-59 éves korosztály tagjai már azzal számolnak, hogy csak 69 évesen mehetnek majd nyugdíjba – hangzott el a K&H sajtóeseményén. A bank felmérése szerint az előző évhez képest csökkent az az összeg, amit a megtakarítással rendelkezők átlagosan félretettek.




A K&H mai sajtóeseményén Székely Pálma, életbiztosításokért és saját értékesítési csatornákért felelős vezetője elmondta: a 30-59 éves korosztály tagjai úgy látják, hogy a jelenlegi 65 évvel szemben 69 év lesz a jövőben várható jogszabályban megszabott nyugdíjkorhatárt. Ha viszont rajtuk múlna és nem a nyugdíjkorhatárra vonatkozó előíráson, akkor már 57 évesen nyugdíjba vonulnának.

Nyugdíjkorhatár 2024-2025 – Hatalmas emelésre lehet számítani!

Azok a válaszadók, akik számítanak állami nyugdíjra, 63 százalékos arányban úgy vélik, főleg ebből a juttatásból kell majd megélniük. Míg 10 százalék azoknak a száma, akik úgy vélik, egyáltalán nem kapnak nyugdíjat az államtól. A nyugdíjas életszínvonallal kapcsolatos várakozások nem változtak az elmúlt években. Azok, akik számítanak állami nyugdíjra, 28 százalékban érzik úgy, hogy meg fognak tudni élni belőle, ám ezen belül csak 3 százalék válaszolta azt, hogy ez a kényelmes megélhetéshez is elég lesz.




A válaszadók 59 százaléka jelezte, hogy rendszeresen takarékoskodik. Ezen belül 31 százalék minden hónap elején tesz félre, 18 százalék a hónap végén megmaradó összeget tartalékolja, 10 százalék pedig alkalmanként spórol. A megtakarítással rendelkezőknek a második negyedév végén átlagosan 2,2 millió forintos tartalékuk volt, szemben az egy évvel korábbi 2,4 millió forinttal. A részeredmények alapján nagyok az eltérések. Budapesten az átlagos megtakarítás 3 millió forint, míg a községekben 900 ezer forint.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!