24 EZER FORINTOS CSALÁDI PÓTLÉKOT ADNÁNAK 1 GYERMEK UTÁN! Duplázni akarják a családi pótlék összegét!

Osszátok meg: 24 EZER FORINTOS CSALÁDI PÓTLÉKOT ADNÁNAK 1 GYERMEK UTÁN! Duplázni akarják a családi pótlék összegét! 2018-ban ismét tárgyalják a csp emelést!

Duplázzuk meg a családi pótlékot! – A kormány 3 napja késik a családtámogatási törvények módosítására tett javaslatával. A Párbeszéd szerint a megoldás: a 9 éve befagyasztott családi pótlékot kell duplájára emelni, követve a lengyel mintát, és megvalósítva az Alapjövedelem-programunk gyerekekre vonatkozó részét.

Minden harmadik magyar gyerek súlyos nélkülözésben él, a 7 éven aluliaknál ötből ketten szegények. 620 ezren egészségtelen lakásban laknak, 200 ezren villany, 150 ezren vécé nélkül élnek; 130 ezren alkalmanként, 50 ezren rendszeresen éheznek. A családi pótlék 2008 óta az értékének negyedét elvesztette. Az unióban csak a balkáni országokban rosszabb a helyzet, a visegrádi országok e téren is elhúztak mellettünk.
A kormány március 13-ra tervezte benyújtani a családtámogatási törvények átalakítását; van rá remény, hogy a lengyel „500 plus” programot vegyék át. Az ottani jobboldali kormányzat már felismerte: a gyermekvállalás ösztönzése azzal kezdődik, hogy a megszületett gyerekek ne szegénységben nőjenek fel.A Párbeszéd tudja: csak akkor indulhat eséllyel egy gyermek az életben, ha kiskorában nem kell nélkülöznie az alapvető javakat – és hozzáfér a minőségi oktatáshoz, fejlesztéshez, egészségügyi és szociális ellátáshoz.

Forintra váltva 24-34 ezret jelentene, a súlyosan sérült gyermekek gondozását legalább a minimálbérrel kell elismerni.

Hogy miből? A Puskás stadionra 300 milliárdot költünk – annyiból ez is kijönne.

A kormány az év elején nyilatkozott arról, hogy átfogó családtámogatási reformra készülnek, jelentősen módosulni fognak a családtámogatások, de akkor túl sok konkrétumot még nem árultak el.

Sokan sokfelé kezdtek el tapogatózni, sokan a családi adókedvezmények emelésében látják a nagy lehetőséget, míg mások mindenáron a családi pótlék megemelése mellett érvelnek, de az is felmerült, hogy az anyasági támogatás összege fog nőni!Ez sem légből kapott dolog, ugyanis pár évvel ezelőtt felmerül a gondolat, hogy többszörösére emelnék az anyasági támogatás összegét, ami egyszeri 220 ezer forint körüli összeget sejtetett akkor.Ebből akkor nem lett semmi, maradt 64 ezer forint körül az anyasági támogatás összege.

A kormány márciusban ígéret még az új családtámogatási rendszerről szóló tervezetet így már garantáltan nem kell sokat várni a biztos számokig, adatokig! Felmerült már több ízben is, hogy esetlegesen a kormány a lengyel családtámogatási rendszert követve 35 ezer forint körüli összegre emeli fel a családi pótlékot gyermekenként.

AZ egyik pá*t már meg is ragadta a fonal egyik végét és szinte követelésként nyújtották benne a családi pótlék emeléséről szóló javaslatukat, mely szerint duplájára emelnék a családoknak járó családi pótlékot, ami 1 gyermek esetében 24.400 forintot jelentene a jelenlegi 12.200 forint helyett. 2 gyermekre jelenleg gyermekenként 13.300 forint jár, ami 26.600 forintot jelentene gyermekenként az általuk javasolt módosítások szerint.Azon gyermekek szüleinek pedig, akik tartósan beteg, súlyosan beteg gyermeket nevelnek, ápolnak, gondoznak megadnák a minimálbért.

 

3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!