3 MILLIÓ FORINT LAKÁSFELÚJÍTÁSRA, BÚTOROKRA, FESTÉSRE, ÁTALAKÍTÁSRA

3 MILLIÓ FORINT LAKÁSFELÚJÍTÁSRA, BÚTOROKRA, FESTÉSRE, ÁTALAKÍTÁSRA

Most 3 millió forintot vehet igénybe lakásfelújításra! Olvassa el, hogyan juthat hozzá!

Sokaknak okoz gondot a lakásfelújítás, ami nem csoda hiszen komoly költségekkel jár ez is, amit sokan önerőből nem tudnak kifizetni! Most a magyar állam is jelentős összeggel támogatja a lakásfelújítást és a lakásvásárlást!
A lakásvásárlási támogatásokat sokan ismerik, mert rengeteg tájékoztató füzet jelent meg a szocpolról, vagyis a CSOK-ról, amit már használt és új lakás vásárlására is fel lehet használni!

A lakásfelújításhoz nyújtott támogatást viszont kevesen ismerik, pedig itt is komoly összegről van szó, csak egy kicsit komplikáltabb a helyzet. Megkaphatjuk felújításra, festésre, bútorok vásárlására és még számos más dologra is. Jó hír, hogy évről évre egyre többen élnek ezzel a támogatással.

Nehéz megmondani, hogy pontosan mekkora költséggel jár egy lakásfelújítás, de évente a lakás vételárának 1,5 százalékát minden további nélkül el lehet erre költeni. A lakástakarék előnyei több év alatt érnek be, így 5 év alatt összességében – a lakás értékétől függően – 1-3 millió forintot is ki lehet fizetni felújításokra.

A legnagyobb előnyt akkor lehet elérni az állami támogatással, ha önmagában megtakarításból sikerül a célul kitűzött összeget felhalmozni. Egy szerződéssel havi 20 ezer forint megtakarítás mellett lehet elérni az állami támogatás plafonját, 72 ezer forintot évente. Viszont ugyanarra a lakáscélra több szerződés is köthető. Egy nagyobb, 40 millió forint értékű lakásra két szerződéssel már 5 év alatt összegyűjthető 3 millió forint.

►► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!