Országos támogatás! 45 ezer forint, amit idén és jövőre is megkaphatsz! 15 napon belül utalják >>>

Országos támogatás! 45 ezer forint, amit idén és jövőre is megkaphatsz! 15 napon belül utalják >>>

Országos támogatás – akár már holnap, mind a 19 megyében igényelhető!!! 45 ezer forint, amit idén és jövőre is megkaphatsz! SZINTE BÁRMIRE EL LEHET KÖLTENI és villámgyorsan kifizetik! >>>>

Nyugellátásban részesülő ügyfél, rendkívüli élet- és szociális helyzetére hivatkozással egyszeri segély kérelemmel fordulhat a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervhez.

Kérelmében hivatkozhat nehéz körülményeire, egészségi állapotára, életkorára, közeli hozzátartozó halálesetére, havi kiadásainak aránytalan emelkedésére, természeti katasztrófa miatt fennálló súlyos élethelyzetére, saját háztartásában nevelt kiskorú vagy tanulmányokat folytató gyermek/ek eltartásának nehézségeire, alacsony nyugellátására.

Ki jogosult az eljárásra?
Öregségi nyugdíjban, hozzátartozói ellátásban (özvegyi nyugdíj, árvaellátás, szülői nyugdíj, baleseti hozzátartozói nyugdíj, özvegyi járadék, mezőgazdasági szövetkezeti járadék) részesülő személy, továbbá meghatalmazottja, törvényes képviselője.
Milyen adatokat kell megadni?
Az igénylő – az igénybejelentőlap kitöltésével – megadja a természetes személyazonosító adatait, társadalombiztosítási azonosító jelét, lakó- vagy tartózkodási helyét, elérhetőségét és a magánnyugdíj-pénztári tagságára vonatkozó adatokat, és hozzájárul azok kezeléséhez.
Milyen iratok szükségesek?
Nincsen kötelezően csatolandó dokumentum.
Milyen költségei vannak az eljárásnak?
Az egyszeri segély iránti igény érvényesítésével kapcsolatos eljárás illeték és költségmentes.
Hol intézhetem el?
A kérelem benyújtható az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Központnál, vagy a kérelmező lakóhelye, tartózkodási helye szerint illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnél.
Ügyintézés határideje
Az ügyintézési határidő huszonkét munkanap.
Jogorvoslati lehetőség
A méltányossági jogkörben – az egyszeri segély engedélyezése tárgyában – hozott döntéssel szemben jogorvoslatnak helye nincs.
Amit még érdemes tudni (GYIK és Ügyféltájékoztató)
Egyszeri segély engedélyezésére az érintett személy, illetőleg meghatalmazottja vagy törvényes képviselője kérelme alapján kerülhet sor.
A kérelmet az ONYF honlapján, továbbá a kormányzati portálon közzétett adatlapon vagy elektronikus űrlapon kell benyújtani. A kérelemben meg kell jelölni azokat a különös méltánylást érdemlő körülményeket, amelyek megalapozhatják a kérelem teljesíthetőségét (pl.: egészségi állapotról, közeli hozzátartozó egészségi állapotáról, gyógyszerköltségről, közüzemi díj elmaradásról szóló igazolás stb.).
Egyszeri segély engedélyezhető a nyugellátásban részesülő személy részére, ha olyan élethelyzetbe kerül, amely létfenntartását veszélyezteti, és a havi jövedelme nem haladja meg

• a 75.000 forintot, ha a közeli hozzátartozójával közös háztartásban él,

• a 85.000 forintot, ha egyedül él.
Az egyszeri segélyt kérelmező személynek a kérelmében nyilatkoznia kell a havi jövedelméről is.
Egyszeri segély évente csak egy alkalommal állapítható meg, az összege nem lehet kevesebb 15.000 forintnál, de nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj jogszabályban meghatározott tárgyévi legkisebb összegének másfélszeresét, ami az idei évben 42.750 forintot jelent.
Mikor kérhető egyszeri segély?
Ha a kérelmező körülményei rendkívüli módon és mértékben veszélyeztetik a megélhetését és jövedelmi viszonyaihoz képest aránytalanul súlyos terhet jelentenek. Előnyben részesül, ha az egyszeri segélyt katasztrófa, elemi csapás, közeli hozzátartozó halála, illetve a kérelmező vagy közeli hozzátartozójának betegsége miatt igényli.
Milyen időközönként kérhető az segély?
Évente kérhető, de ha a körülmények vagy az élethelyzet indokolja az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatójának engedélye alapján kérelemre, többször is megállapításra kerülhet.
Hol tölthetem le a  kérelmet? ITT >> egyszeri segély kérelem letöltése ingyen
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság elektronikus ügyintézési portálja: https://e-ugyintezes.onyf.hu/
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Nyomtatványtár portálja: https://e-ugyintezes.onyf.hu/navigate/ukapunelkulframe.asp
Tájékoztató az egyszeri segélyről: http://www.onyf.hu/hu/
Országos Telefonos Ügyfélszolgálat
Felvilágosítást adunk a kormányablakokban, az okmányirodákban és a kormányhivatalok ügyfélszolgálati irodáiban intézhető ügyekkel kapcsolatban.
Pontos, naprakész információkkal segítjük Önt a személyes ügyfélszolgálatok felkeresése előtt.
Segítünk a megfelelő ügytípus megtalálásában, az ügyintézés helyszínének és időpontjának kiválasztásában, az ügyintézéshez szükséges okmányok és iratok meghatározásában.

 

Be the first to comment on "Országos támogatás! 45 ezer forint, amit idén és jövőre is megkaphatsz! 15 napon belül utalják >>>"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*